Vona Gábor lemond a Jobbik pártelnöki posztjáról

Ígéretéhez híven, Vona Gábor lemond a Jobbik pártelnöki posztjáról a választási eredmények ismeretében.

Katona Mariann
2018. 04. 08. 21:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vona Gábor lemond a Jobbik elnöki posztjáról – tartva magát korábbi ígéretéhez, ezt ő maga jelentette be a választások eredményének tudatában. A párt elnöksége holnap délután ül össze, akkor tervezik meg, hogy milyen feladatok állnak előttük. – Mindannyian át fogjuk gondolni, hogy mi történt – mondta.

Miután Vona Gábor benyújtja a lemondását, az elnökségnek ki kell írnia egy tisztújító kongresszust. – Új elnököt választ a kongresszus, hogy az új elnök ki lesz, az akkor ki fog derülni – mondta a jövőjét firtató kérdésre, majd hozzátette, hogy „van benne politikai tartalék”. Alelnökeinek egyébként nem kötelessége, hogy lemondjanak, Vona Gábor nem is fogalmazott meg feléjük ilyen kérést.

A Jobbik még regnáló vezetője azt ugyanakkor hozzátette, a számok azt mutatják, hogy a Jobbik stabilan a legerősebb ellenzéki párt. Jóval magasabb részvétel mellett ugyanis megőrizték a 2014-es támogatottságukat, vagyis több támogatójuk van. Ez pedig azt jelenti, hogy a néppártosodás szerinte ennyiben meghozta az eredményét, bár győzni nem tudtak.

Vona Gábor egy újságírói kérdésre leszögezte azt is, hogy Orbán Viktornak nem gratulált. – Sportszerű embernek tartom magam, de ez nem volt sportszerű verseny – mondta.

A választási eredményt elismerve kijelentette, hogy a Fidesz megnyerte a választásokat, a Fidesz fogja az országot irányítani. Ám szerinte azt majd „meglátjuk”, hogy ki fogja-e tölteni a négy évet. Ezt csak annyival magyarázta, hogy „nagyon nehéz négy év vár bárkire, aki az elkövetkező években az országot irányítani akarja”. Az is elmondta, hogy a magyar társadalom és a gazdaság állapotát nem látja olyan stabilnak, hogy az ne okozna problémákat, akár még egy kétharmados többségű kormánynak is. 

A parlamenti munkát érintő kérdésekre azt mondta, hogy a Jobbik stabilan a legerősebb ellenzéki párt, sőt az ellenzéki oldalon az egyetlen állva maradt erő, ami reményt tud adni. Ők a jövőben is azért fognak dolgozni, hogy meg lehessen állítani a kivándorlást, természetesen a bevándorlást is, a béreket fel lehessen zárkóztatni, megszűnjön a korrupció, modern oktatás és színvonalas egészségügy legyen.

Egyúttal köszönetet mondott a szavazóknak, kiemelve természetesen azokat, akik pártját támogatták. – Nem volt egyszerű ebben a kampányban a Jobbik mellett kiállni, nagyon sok hazugságot és karaktergyilkosságot kellett elviselnünk – mondta. Ennek ellenére viszont ők a programjukkal kampányoltak, nem rongálták például mások plakátjait. 

Percről percre közvetítésünket itt olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.