– Az európai parlamenti (EP-) választás tétje a bevándorlás. Európa jövőjéről van szó, az embereknek pedig joguk van tudni, mire készül Brüsszel – jelentette ki Orbán Viktor tegnap a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a kormány mostani tájékoztató kampányából a magyarok is megérthetik, milyen migrációs eszközöket akar bevetni Brüsszel. – Az uniós vezetők, például Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök is, folyamatosan arról beszélnek, hogy lehetővé kell tenni a legális migrációt Európába – jegyezte meg.
Kitért arra, hogy az EP is több migrációt elősegítő döntést hozott, sok-sok milliárd forintot akar adni például a bevándorlást támogató civil szervezeteknek.
A Frontex kibővítéséről szóló tervet Orbán Viktor jónak nevezte, de felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyságrendekkel érdemes tisztában lenni: egész Európa határrendszerét akarják védeni körülbelül tízezer emberrel, miközben csak Magyarország déli határának védelmére mintegy nyolcezer embernek kell fegyverben állnia, ezért továbbra is szükséges a tagállami felelősségvállalás. – Ám Magyarország hiába kérte, hogy az EU legalább a felét térítse meg a határvédelmi költségeinek, az unió – bár ígérte – egyszer sem adott egy fillért sem – tette hozzá a kormányfő.
Szavai szerint a kormányzati tájékoztató kampány mind a hét pontja tényekkel alátámasztott, s a konkrétumokról nem is vitatkozik Brüsszel. Arra a felvetésre, hogy az Európai Néppárt rendkívüli frakcióülést tart a plakátkampány miatt, Orbán Viktor úgy reagált: – Legalább megbeszélhetjük, mi az a hét pont, amit mi valóságosnak gondolunk, ők pedig vitatnak.

Fotó: MTI/Mohai Balázs
A családvédelmi akciótervvel kapcsolatban a miniszterelnök arról beszélt: Európa hatalmas többsége a családot tartja a legfontosabbnak, ám vannak furcsa, különös életmódot választó emberek, akik nem értenek egyet a mostani kormányzati javaslatokkal. Mint mondta, a negatív véleményekkel csak akkor hajlandó foglalkozni, ha azok elérik a diplomáciai udvariasság határértékét, mivel a családok támogatásának ügyében nemzeti egység van Magyarországon.