Közben Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán osztotta meg a Mandiner cikkét. Ebből kiderül, hogy az MSZP Patkányinvázó Budapesten címet viselő hivatalos videójában egyebek mellett azt az olvasói kommentet is idézik, amely szerint „szükség van az irtásra, főleg a Lendvay utcában és környékén” – utalva a Fidesz-székházra. „Bangóné patkányozása nem elszigetelt eset, egy hivatalos MSZP-s videóban is patkányirtást javasolnak. Ha eddig nem tudtátok, mit ért a baloldal európai stílus alatt, most már tudjátok” – írta Dömötör Csaba.
„A politikában érvekkel kell elérni a célunkat, és nem durvasággal, gyűlölködéssel. Ez minden, jobb- és baloldali pártra is igaz. Nem vagyok híve a durva nyelvezetnek, szerintem a hiteles érvelés általában jobban tetszik a választóknak” – mondta megkeresésünkre Kovács László. Az MSZP volt elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy a párt vezetésében olyanok legyenek, akik valamilyen szakpolitikai területen jók, és meggyőző érvekkel tudják a választókat a saját oldalukra állítani. „Én ennek a híve vagyok, és ugyanezt követtük annak idején az 1994-es választáson, amit megnyertünk. Valamint 2002-ben is ez volt a stratégiánk” – jelezte Kovács.

Fotó: Katona Vanda
Hiller István, az MSZP volt elnöke, az Országgyűlés alelnöke lapunk megkeresésére nem kívánta kommentálni pártja patkányozós kampányát, mondván: az ügyben Tóth Bertalan nyilatkozatai a mérvadóak. Az MSZP EP-listáján harmadik helyen szereplő Szanyi Tibor sem kívánta „boncolgatni” az új stratégiát. – A választók a szívükben már döntöttek – mondta Szanyi felvetésükre, hogy akár brüsszeli újrázását is veszélyeztetheti a patkányozós kampány.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!