Tájékoztatásuk szerint az áldozat egy 29 éves, hajléktalanként élő nő, akinek a halálát nem kizárt, hogy bűncselekmény okozta.

Végre látható már a téli hideg idő vége! + videó
Íme, ilyen időre számítsunk idehaza a jövő héten.
Tájékoztatásuk szerint az áldozat egy 29 éves, hajléktalanként élő nő, akinek a halálát nem kizárt, hogy bűncselekmény okozta.
A helyszínelés miatt a környéket a rendőrség lezárta.
Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata későbbre ígért tájékoztatást az MTI-nek.
Íme, ilyen időre számítsunk idehaza a jövő héten.
Alain Delon, Platini és Gerd Müller is menő.
Ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal, és ha ez sem lenne elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogjuk – hangsúlyozta a kormányfő.
Főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Nógrád vármegyéből érkeztek bejelentések avar- és bozóttüzekről.
Ezt az öt csatát kell megvívnunk a birodalom ellen Orbán Viktor szerint
Így szavazott Németország: első előrejelzések a 2025-ös szövetségi választások után
Most jött: mentők, rendőrök, tűzoltók állnak az utcán Budapesten, nagy baj történt
Anyák adómentessége: ennyivel nő a nettó fizetés kettő és három gyereknél – milliós plusz pénzt jelent Orbán Viktor bejelentése
Pénzhoroszkóp 2025. február 24 - március 2.: a Skorpió elemében lesz, a Baknál zavar támad
Fellélegezhet Zelenszkij: meg sem állt Kijevig a német vezérkari főnök, hogy közölje velük a jó hírt
Trump: Nagy nap ez Németország számára!
„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét
Bayer Zsot: Figyelem!
Elon Musk így reagált Orbán Viktor szavaira
Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus
Lassan megbánja Nikitscher, hogy a Valladolid játékosa lett
Íme, ilyen időre számítsunk idehaza a jövő héten.
Alain Delon, Platini és Gerd Müller is menő.
Ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal, és ha ez sem lenne elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogjuk – hangsúlyozta a kormányfő.
Főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Nógrád vármegyéből érkeztek bejelentések avar- és bozóttüzekről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.