Együttműködési megállapodást kötött a KKM és az ELTE

Együttműködési megállapodást kötött a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE).

Forrás: MTI2019. 07. 01. 11:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az új világgazdasági korszak” legalább annyira lehetőség, mint kihívás: már nem egy ország mérete számít, vagy hogy mennyire vannak természeti erőforrásai, sokkal nagyobb szerep jut az emberi tényezőnek, márpedig kreativitás, szorgalom, szakértelem és innovációs képesség tekintetében a magyarok „egyáltalán nem panaszkodhatnak” – fogalmazott a miniszter.

Kitért arra: a tudományos és technológiai kérdésekkel foglalkozó attasék szerepe meghatározó abban, hogy a magyarok érvényesülni tudjanak a világban. Ilyen pozíciót tart fenn Magyarország egyebek mellett Berlinben, Párizsban, Londonban, San Franciscóban, Tel-Avivban és Moszkvában – sorolta.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy a „made in Hungary” időszakából az „invented in Hungary” periódusába akarnak átlépni, vagyis azt szeretnék, hogy a kiváló gyártási helyszínként számon tartott Magyarországot remek fejlesztési központként ismerjék el.

Mint mondta, azt látják, hogy egyre inkább magas hozzáadott értékű, jelentős kutatás-fejlesztési tartalommal bíró beruházások érkeznek, a korábban a gyártásban pozitív tapasztalatokat szerzett vállalatok az innovációs centrumaikat is egyre inkább Magyarországra telepítik.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt hangoztatta, hogy a magyar kutatási környezet rossz; ezen akarnak mindenképpen változtatni, ezért strukturálnák át a finanszírozást, az intézményhálózatot. Kiemelte, hogy a kutatói hálózat széttagolt, az egységek nem működnek együtt. Az egyetemek külön vannak a Magyar Tudományos Akadémiától.

Palkovics László úgy vélekedett, hogy bár nagy vita alakult ki az ügyben, értelmezhetetlenek azok az állítások, amelyek szerint a kormány „be akarja darálni” az Akadémiát és elvenné az autonómiát, államosít.

Közölte, hogy a létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, amelynek önálló költségvetési sora lesz, közvetlenül a parlamentnek tartozik majd beszámolási kötelezettséggel. A köztestületi rendszerrel szemben „személyesítik a felelősséget”: komoly szakemberekből álló csoport fog eljárni az ügyekben, és a tizenhárom tagból legalább kilencnek a tudomány területéről kell érkeznie.

A cél, hogy egy független szervezet alakuljon – hangoztatta a miniszter, hozzátéve, hogy Németországban hasonló rendszer működik. Közölte: semmi mást nem akarnak, „csak azt, amit a világban mindenki más tesz”.

Hozzátette, hogy a változtatásokat mielőbb véghez szeretnék vinni, mert „a bizonytalanság, amit egy ilyen helyzet okoz, sosem jó”. Minden nagy rendszer átalakítása okoz „különböző turbulenciákat”, ez látható most – fogalmazott Palkovics László.

Az innovációs és technológiai miniszter arról is beszélt, hogy döntés kérdése, mit finanszíroznak. A genderrel kapcsolatos témák kutatása nem tilos, de erre nem adnak pénzt – jelentette ki.

Borhy László, az ELTE rektora kiemelte, hogy a KKM-mel kötött megállapodás a kölcsönösségen alapszik, eredményeképpen más országok is megismerkedhetnek a magyar nyelvvel, kultúrával, értékekkel.

Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovációs és általános elnökhelyettese szerint látható, hogy stabillá vált a gazdasági bővülés, amit akkor tudnak fokozni, ha a hozzáadott értéket növelik, vagyis a magyar vállalkozások versenyképesebbek lesznek. Az innovációs rendszer kulcsának a felsőoktatást tekintik – hangoztatta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.