A nemzetpolitikai táborok a magyar-magyar összefogást erősítik, ami most különösen fontos a kárpátaljai magyarság számára, hogy jó eredményeket tudjon felmutatni a 2019. július 21-i előrehozott ukrajnai parlamenti választásokon – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Felsőszinevéren, a XXVII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetéssel kezdődő nyitórendezvényén.
Potápi Árpád János előadásában hangsúlyozta, örvendetes, hogy évről évre bővül a nemzetpolitikai nyári táborok köre, ami erősíti az identitástudat mellett a magyar-magyar összefogást is. Ez most különösen fontos Kárpátalján, ahol a magyar közösség számára nagy a tét az előrehozott ukrajnai parlamenti választásokon – tette hozzá. Kiemelte, „arra kér mindenkit, a Kárpát-medencei magyar szervezeteket, hogy lehetőségük szerint segítsék a jelenleg legnehezebb helyzetben lévő nemzetrész, a kárpátaljai magyarság jelöltjeinek választási kampányát.” Ha a magyar közösség szervezetei Kárpátalján minden tőlük telhetőt megtesznek, akkor a siker nem marad el – mondta.
„Azt gondolom, hogy példaértékű a két magyar politikai erőnek, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) a megismételt, megújított együttműködése, a megállapodás aláírása. Ez azt jelenti, hogy mindenki a közös jelölteket támogatja, illetve ezek a pártok ezt kérik a szavazóktól, és ez előremutató a Kárpát-medencében és reméljük azt, hogy egyre több nemzetrész ismeri fel azt, hogy csak közösen lehet sikereket elérni” – mutatott rá az államtitkár.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke nyitóelőadásában azt hangoztatta, a kárpátaljai magyarság él, élni akar és élni is fog. Leszögezte, nem szabad feladni az elveket és a célokat akkor sem, ha a legnagyobb nyomás nehezedik a kárpátaljai magyarságra. Hozzáfűzte, az anyaországnak és a Kárpát-medencei szolidaritásnak köszönhetően a hatalmas nyomás ellenére is sikerült olyan eredményeket elérni, amelyekre korábban nem volt példa, hiszen sorban újulnak meg a kárpátaljai közintézmények, óvodák, iskolák, orvosi rendelők, újabb létesítményekkel bővül a megmaradást tekintve kulcsfontosságú beregszászi Rákóczi-főiskola.