Gulyás Gergely az Európa új kihívások előtt című kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, hogy az EU fölösleges belső vitákat folytat és a „Nyugat” semmilyen toleranciát nem tanúsít a másként gondolkodók iránt.
Bizonyos területeken, egyebek mellett a migráció kérdésében azért nem értünk egyet, mert más fejlődésen ment át Kelet- és Nyugat-Európa, emellett számtalan kulturális, értékrendbeli vita is van, amelyekről nem baj, ha beszélünk, de a tolerancia jegyében el kell fogadni, hogy különbségek vannak – fogalmazott.
A miniszter Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárnak, a Fidesz alelnökének azon kérdésére, hogy Magyarországot a migrációval kapcsolatban sokszor éri az a vád, hogy nem szolidáris, azt felelte: azok, akik ezt felemlegetik, összekeverik a szolidaritást a „butasággal”.
Közölte: a szolidaritásnak sok formája van, és egy nyugat-európai állam migrációs politikáját sem érzi morálisan helyesebbnek, mint a magyart, amely szerint a határokat védeni kell és a válságövezetben kell segíteni.
A magyar kormány sok milliárd forintot fordít erre minden évben – mondta, majd hozzáfűzte, hogy rugalmas szolidaritásra van szükség, mert a szolidaritásnak vannak értelmes formái is.
Az EU világgazdaságban betöltött szerepéről azt mondta a miniszter, hogy látszik, Ázsia szerepe meghatározó lesz a 21. században, de az EU-nak a globális versenyben való helytállása fontos.
Emellett az EU-nak el kell döntenie, hogy a Brexit után szeretne-e bővülni; fel kell vennie azokat az országokat, amelyek erre alkalmasak, amelyek pedig nem, azokkal kétoldalú kapcsolatokkal kellene együttműködni – tette hozzá.
Gulyás Gergely kitért arra, hogy a klímavédelem terén Magyarország a 2030-as vállalások teljesítésében jól áll, a kibocsátáscsökkentés tekintetében a referenciaidőponthoz képest a kilencedik legjobb eredményt érjük el az EU-ban, a károsanyag-kibocsátást nézve pedig a hatodikak vagyunk.
Hangsúlyozta, hogy a párizsi klímaegyezményt betartani kellene, nem felmondani. Az EU a károsanyag-kibocsátás kilenc százalékáért felel a világon, a magyar kibocsátás pedig kisebb, mint az európai kibocsátás 1 százaléka.