Megszökött a börtön elől Porkoláb Zsolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) volt főtisztje, aki ellen elfogatóparancsot adott ki a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja.
A volt rendőrtisztet és bűntársát, Labanc Ferencet, a BRFK egykori főnyomozóját idén januárban befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt három-három év szabadságvesztésre ítélték másodfokon. Porkoláb esetében az ítélet szó szerint megegyezett az elsőfokú ítélettel, így esetében a büntetés jogerőre emelkedett, várhatta a börtönbehívóját, ami június közepére meg is érkezett.

Fotó: Pesti Srácok/Horváth Péter Gyula
A volt főtiszt azonban megszökött, a fejvadászok szerint azonban előbb-utóbb fel kell bukkannia, lévén súlyos cukorbeteg, és gyógyszerekre van szüksége a folyamatos kezeléshez. Úgy tudjuk, speciális és meglehetősen költséges gyógyszerekről van szó, amelyekhez csak orvos által felírt recepttel lehet hozzájutni. Ezen a vonalon pedig akkor is megtalálják, ha álnéven bújt meg valahol Magyarországon.
Más a helyzet, ha külföldre távozott, igaz, erre eddig semmi jel nem utal.
Labanc Ferenc esetében a másodfokú ítélet apró részletekben eltért az elsőfokútól, így neki lehetősége adódott a Kúriához fordulni, amit meg is tett. Mint az egykori főnyomozó a Magyar Nemzet tudósítójának elmondta, a felülvizsgálati kérelméről még nem született a döntés, ami egyébként nem halasztó hatályú, s mivel az egészségügyi problémái miatt kérelmezett büntetésvégrehajtás-halasztást elutasították, várja a börtönbehívóját.
– Be fogok vonulni és megkezdem a büntetésem letöltését – jelentette ki lapunknak Labanc Ferenc, aki hozzátette: ha elutasítják a felülvizsgálati kérelmüket, az Alkotmánybírósághoz fordulnak a védőjével.
A Fővárosi Törvényszék első fokon tavaly nyáron jórészt a vádirattal egyezően többrendbeli zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt ítélte el a BRFK volt főtisztjeit, akiket egymillió forint pénzbüntetéssel is sújtottak. Egy-egy vádlott-társukat pénzbüntetéssel, illetve felfüggesztett szabadságvesztéssel büntették, egy terheltet pedig felmentettek.