Családbarát irodák kialakítását díjazzák

Fűrész Tünde hangsúlyozta, a vállalatoknál megjelenő családbarát szemlélet az egész társadalom, és a gazdaság szempontjából is komoly előrelépés.

Magyar Nemzet
2019. 10. 17. 15:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Intézetünk már több mint egy éve vizsgálja a családbarát munkahelyeket, és hatalmas változást látunk ezen a területen – mondta csütörtökön Az év családbarát irodája díj pályázatáról szóló sajtótájékoztatót megnyitó beszédében Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke, aki szerint tíz évvel ezelőtt még nem értette a piac, hogy mit is jelenthet a családbarát munkahely fogalma.

Fűrész Tünde hangsúlyozta, a vállalatoknál megjelenő családbarát szemlélet az egész társadalom, és a gazdaság szempontjából is komoly előrelépés.

A KINCS elnöke ismertette, hogy egy korábbi kutatásukból kiderült, a megkérdezettek döntő többsége – 86 százaléka – szerint jó, ha két kereső van a családban. A válaszadó kisgyermekes szülők 57 százaléka pedig úgy gondolja, családbarát munkahelyen dolgozik, ami alátámasztja, hogy az elmúlt évek rengeteg pozitív változást hoztak. – Ma már komoly versenytényező, ha egy vállalat családbarát – hangsúlyozta Fűrész Tünde, aki hangsúlyozta, a kormány célja, hogy a munka és a családi élet ne zavarja, hanem kiegészítse egymást.

A sajtótájékoztatón elhangzott: Az év családbarát irodája díj – amelyet a Három királyfi, három királylány mozgalom az év irodája verseny szervezőivel közösen hívott életre – célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a munkakörnyezetben is helye van a családoknak és a kisgyermekeknek, és ezért a magyar irodák tervezésénél szép lassan alapvető szemponttá váljon a családbarát berendezés kialakítása. – Fontos tudatosítani, hogy ha a munkát beengeded az otthonodba, akkor a családot is beengedheted a munkahelyedre. A munkavállalóknak érezniük kell, hogy ezt lehetőségük van megtenni, ami motiválja a kollégákat, hiszen értük, gyermekeinkért is dolgozunk – jelentette ki Kalmár Zoltán, Az év irodája verseny alapítója.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.