A TDWG a magyar–amerikai és a lengyel–amerikai kapcsolatokat is megtorpedózta a széles kapcsolati hálójuk bevetésével. A tengerentúlon kormányzati szervként működő Helsinki Bizottság kabinetfőnökének, Alex Johnsonnak a beosztottja a magyar kormánnyal kritikus Erika B. Schlager, aki közvetlen kapcsolatban van magyar ellenzéki politikusokkal, újságírókkal, magyarországi emberi jogi szervezetekkel, illetve a budapesti amerikai nagykövetség munkatársaival. Lengyelország mellett Csehországot is támadta a szervezet, amiért a régiós szövetségeseink sem kérnek az Európai Unió autoriter politikájából és az illegális migránsok áradatából. Közben kiderült, hogy Olaszországban is lobbiznak Sorosék: a nemzeti szuverenitás felszámolásáért harcoló Heringek nevű csoport egyik főszervezőjéről, Emiliano Leonéról derült ki, hogy a Soros pénzelte Volt Italia szervezetnek dolgozott, de a Greta Thunberg inspirációjára létrejött Fridays for Future-t is szervezte. Fabio Cavallo, a Heringek másik főszervezője pedig a migránscsempészettel foglalkozó Sea Watch számára gyűjtött adományokat.
A Soros-terv teljesítésére szerződött Karácsony
A Karácsony Gergely főpolgármester által hétfőn, a CEU-n aláírt megállapodás nem más, mint a liberális, baloldali politikusok bevándorláspárti szövetsége – jelentette ki tegnap Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője. Szavai szerint az esemény helyszíne – Soros György egyeteme – is azt jelzi, hogy a bevándorláspárti milliárdos a V4 országaiban is szeretné megszerezni a hatalmat és befolyást, Karácsony pedig Budapest nevében nyíltan beszállt ebbe a migrációpárti szövetségbe, és egymás után hajtja végre a Soros-hálózat megrendeléseit.– A paktum aláírásával Karácsonyék nyíltan hitet tettek a Soros-féle nyílt társadalom megvalósítása mellett. Brüsszel mindezért pénzt is ígért cserébe, a spekuláns első számú brüsszeli embere, Frans Timmermans pedig azért ígér uniós forrásokat Karácsonynak és a többi városvezetőnek, hogy Budapest és az érintett közép-európai fővárosok bevándorlókat fogadjanak be – húzta alá Nacsa Lőrinc. Hozzátette: a paktumnak nem a V4 megerősítése a célja, hanem a valódi V4-szövetség megtörése, ugyanis a visegrádi országok kormányai sikeresen védték meg eddig Közép-Európát a migránsok betelepítésétől, és kiálltak a keresztény kultúra, a nemzeti szuverenitás megvédése mellett.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!