A járásbíróság június 20-án megszüntette H. szülői felügyeleti jogát azzal, hogy jogosult a gyerekekkel való kapcsolattartásra. Az igazságügyi pszichológus szakértő szerint a férfi „érzelmileg kötődik a gyermekeihez, a gyermekek életében születésüktől aktívan részt vett. Kötődése őszinteségét illetően kétségek nem mutatkoztak. Az apa személyiségében jelenleg olyan kóros vonások, amelyek a szülői szerepben való helytállásra őt alkalmatlanná tennék, nem mutatkoznak. Jövőképe pozitív, optimista. Szülői felelősségét hangsúlyozza.” A szakértő úgy vélte: „H. feltehetően szabadulása után mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy gyermekeit kárpótolja és szeretettel foglalkozik velük. A szülők és a gyermekek valamennyien arra vágynak, hogy működőképes kapcsolattartás legyen az apa és a gyermekek között.”
A járásbíróság a perben több tanút is meghallgatott, akik egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy a fogvatartott nagyon jó apa, a gyermekek szorosan kötődtek hozzá. Ugyanilyen tartalmú volt a gyermekekkel kapcsolatban készült pedagógiai jellemzés is.
Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette gyanúja miatt nyomoz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!