Fidesz: A gyöngyöspatai romák ügye is a Soros-hálózat politikai-pénzügyi manipulációjáról szól

Böröcz László elmondta, a helyi romákat egy Soros György által pénzelt szervezet uszította, és ez – az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány – indította el a pert a magyar állam ellen is.

Forrás: MTI2020. 01. 15. 12:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyöngyöspatai romák mögött is a Soros-hálózat politikai és pénzügyi manipulációja áll – mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Szavai szerint a helyi romákat egy Soros György által pénzelt szervezet uszította, és ez – az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány – indította el a pert a magyar állam ellen is.

Ez a Soros-szervezet perelte ki az államból és az önkormányzatból az iskolai szegregációra hivatkozva azt a százmillió forintot, amelyet helyi roma családoknak kellene kifizetni – mondta Böröcz László, aki szerint az ügy valójában a Soros-hálózat újabb politikai és pénzügyi manipulációjáról szól, „hiszen a pénzért és a hatalomért még arra is képesek, hogy egy település életét teljesen felborítsák és iszonyatos feszültségeket keltsenek”.

Az ügy pikantériájának nevezte, hogy a gyöngyöspatai gyermekek elkülönítése 2004-ben, a Gyurcsány-kormányzat alatt kezdődött, és „zavartalanul folytatódott a teljes szocialista-liberális kormányzás idején”.

A szegregációt az iskolában a Fidesz-KDNP kormányzása alatt szüntették meg – jegyezte meg.

A fideszes képviselő szerint a Soros-hálózat valódi célja a hatalomszerzés, és hogy a saját bábjait ültesse Magyarország élére. Ezért is „sorra gyártják az ügyeket Magyarország ellen”, és ezekre hivatkozva európai uniós és nemzetközi fórumokon azt mondják, Magyarország nem jogállam – tette hozzá.

„Ez az egész a pénzről is szól, és egy újabb pénzzsaroló akciót jelent. A Soros-szervezetek futószalagon indítják a pereket a magyar állam ellen, milliárdokat perelnek ki és tesznek zsebre” – fogalmazott Böröcz László.

Az MTI-nek azt is mondta, hogy a Soros-szervezetek „tönkreteszik Gyöngyöspatát, mert csődbe megy, így azokon is bosszút állnak, akik minden nap megdolgoznak a megélhetésükért”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.