Ismét meghirdetik a Magyarul álmodom című pályázatot Debrecenben

A tavalyi nagy sikerre tekintettel az idén második alkalommal is meghirdeti a Magyarul álmodom című pályázatot a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. – közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón a helyi ifjúsági házban.

Forrás: MTI2020. 01. 30. 20:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A magyar kultúra ápolása az egyik legnemesebb feladat” – mondta a pályázat kiírása kapcsán Széles Diána, Debrecen alpolgármestere hozzátéve: igyekeznek ebbe a folyamatba a fiatalokat is bevonni évről évre.

Példaként említette a Csokonai színház mögötti Ady park pad-pályázatát, amelynek eredményeként olyan padokat állítottak fel a közterületen, amit fiatalok terveztek. Hetvenezer fiatal él, illetve tanul Debrecenben, ezért különösen fontos, hogy magukénak érezzék a várost és a magyar kultúrát – fűzte hozzá.

Az ifjúsági ház tavalyi Magyarul álmodom pályázatára mintegy ötven, a magyar kultúrát gazdagító pályamű érkezett, az idén még többet várnak – jegyezte meg Széles Diána.

Halász D. János, az ifjúsági ház igazgatója elmondta: az idei pályázatra Debrecenben tanuló és alkotó, valamint most első alkalommal a Városok, Falvak Szövetsége tagtelepülésein élő és alkotó fiatalokat várnak. Pályázni 14-25 éves korig bármely művészeti ágban lehet a magyarsággal, a magyar kultúrával és történelemmel kapcsolatos, a nemzeti kultúrához való kötődést bemutató alkotásokkal.

A pályázat keretében egy, legfeljebb két kötetlen műfajú alkotást lehet beküldeni pályázónként. A pályázatra legfeljebb négy oldalnyi írásos dokumentum, maximum 10 perces videó, zenemű, vagy 1-2 képző-, illetve népművészeti, népi iparművészeti alkotás nyújtható be – ismertette a részleteket az igazgató.

Hozzátette: a díjak között szerepel az ifjúsági ház százezer és az önkormányzat ötvenezer forintos alkotói ösztöndíja, egy ötnapos erdélyi utazás keretében bemutatkozási lehetőség a székelyföldi Kápolnásfalu kulturális nagyrendezvényén, Campus Fesztivál bérlet, fellépési-bemutatkozási lehetőség a Campus Fesztiválon a Civil faluban, önálló est, vagy kiállítás az ifjúsági házban.

A pályaművek beküldési határideje március 31., az eredményhirdetés várhatóan április 17-én, a város napjához kapcsolódóan lesz az ifjúsági házban – jelezte Halász D. János.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.