Kétmilliárdos onkológiai fejlesztés a miskolci kórházban

Az onkológiai ellátás fejlesztése érdekében csaknem kétmilliárd forintba kerülő eszközöket adtak át pénteken Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban.

Forrás: MTI2020. 01. 24. 19:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sugárterápiában használt új lineáris gyorsítókkal gazdagodott intézményben Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár azt mondta: a kormány a fejlesztésekkel az állampolgárok egészségének megőrzésére törekszik.

Úgy fogalmazott: a miskolci megyei kórház a régió fontos intézménye, több mint 800 ezer ember ellátásáért felelős, a most átadott eszközökkel „a jövő települ ide”. A készülékeket úgynevezett Cone Beam CT-vel integrálták, a lineáris gyorsítók pedig a legkorszerűbb orvostechnológiát jelentik.

Révész János főigazgató elmondta, először Miskolcon helyeztek üzembe ilyen berendezést kórházban. Az orvosok célja, hogy még hatékonyabban lássák el a betegeket – tette hozzá. Csöbör Katalin (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az eszközbeszerzések kapcsán kiemelte, arra törekednek, hogy a kórházban minden beteget a legmagasabb színvonalon lássanak el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.