
Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
A bíróság a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetőjét 2 millió, a cég egy későbbi vezetőjét 2,5 millió, a parkolási üzletág egykori vezetőjét, valamint Szeged egykori címzetes főjegyzőt egyaránt 2 millió, a korábbi alpolgármestert 1,4 millió, Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester kabinetfőnökét 1,35 millió forint pénzbüntetéssel sújtott.
A törvényszék megállapította, hogy a vádlottak 2010 és 2012 között ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk, vagy egyéb jogszabályi alapjuk lett volna. Olyan személyek is részesültek ingyenes parkolóbérletben, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal. A vádlottak ellen a 2008-ban és 2009-ben kiosztott parkolóbérletek miatt indult eljárást elévülés miatt megszüntette.
Az önkormányzatnál évente döntöttek arról, hogy kik kerüljenek fel arra a listára, amely alapján adott rendszámú autókra a Szegedi Közlekedési Kft. ingyenes bérleteket állított ki. A listát a kabinetfőnök készítette el, azt vezetői értekezleten vita nélkül hagyták jóvá, az értekezletekről jegyzőkönyv nem készült. A listákat a címzetes főjegyző és az alpolgármester írta alá. A Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetői pedig utasította a parkolásiüzletág-vezetőt a bérletek átadására az önkormányzatnak. A bérleteket ezt követően osztották ki átvételi elismervény ellenében az érintetteknek.
A közlekedési vállalat és az önkormányzat között létrejött szerződés alapján a társaság üzemeltette az önkormányzat tulajdonában lévő parkolóhelyeket. A parkolási díjak beszedéséből, a jegyek és bérletek eladásából származó bevétel az önkormányzatot illette, de a bevételeket a társaság szedte be és számolta el.
A cég a parkolóbérletekről – 2010 kivételével – számlát állított ki az önkormányzatnak, ezeket azonban a város nem egyenlítette ki, és ez nem is állt szándékában. Így a város tulajdonában álló Szegedi Közlekedési Kft.-nek a vádlottak mintegy 29 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.
Közgyűlési rendelet az ingyenes parkolóbérletek kiadásáról csak 2013. január 1-jén lépett hatályba.
Vígh Edit tanácselnök az indoklás során hangsúlyozta, a vádlottak alaptalanul hivatkozhattak a szokásjogra. A bíró úgy fogalmazott, „nem a 21. században, nem a középkorban élünk”, a szegedi önkormányzat azonban 2012-ig nem alkotott jogszabályt arról, kik jogosultak parkolóbérletekre. A jelenleg hatályos rendelet alapján is jogellenes lenne, ha az önkormányzat ingyenesen, a jogszabályban meghatározott személyeken kívül másoknak juttatna bérletet.
A vádlottak az – általuk indokolatlanul hosszúnak tartott – eljárás során mindvégig ártatlanságukat hangoztatták, arra hivatkozva nem történt kötelességszegés. A bérletek kiosztása a várost munkájukkal segítő közszereplőknek a parkolórendszer 1996-os kialakulása óta jogszerű gyakorlat volt, ahogy az ország más nagyvárosaiban. Az intézkedés a közérdeket szolgálta, az önkormányzatot és a céget nem érte kár, ahogy akkor sem, amikor a cég ügyvezetője másoknak, így az ügyészség, a bíróság vagy a rendőrség vezetőinek juttatott bérleteket.
A törvényszék enyhítette az első fokon eljáró Gyulai Járásbíróság felfüggesztett büntetést kiszabó ítéletét. A korábbi alpolgármester és a Szegedi Közlekedési Kft.-t 2011-től irányító vádlott esetében az ítélet jogerőssé vált. Az elévülés miatt az eljárást megszüntető döntés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be súlyosabb büntetés kiszabását kérve. A jelen lévő vádlottak és védőik a megszüntető végzés ellen bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Özvegyi nyugdíj? – ősztől jönnek a változások!
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket
Retteghet Zelenszkij – sajtóértesülések szerint Ukrajna amerikai támogatás nélkül maradhat
Lehetetlen helyesírási teszt: hibátlanul csak az emberek 2 százaléka tudja megoldani
Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Vasárnapi sportműsor: BL-döntőt játszanak a győri kézisek és az FTC pólósai
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.