„Egyszer kimondtam az igent, és nem akartam visszavonni”

Tanárnőként dolgozta végig az életét Imre Margit Ágota nővér, aki pont azelőtt lett bazilita növendék, hogy a kommunisták feloszlatták a szerzetesrendeket. Ágota nővért számos alkalommal kihallgatta a rendőrség, de sikertelenül igyekeztek rávenni, hogy árulja el rendtár­sait. Hűségéért és kitartásáért február 22-én szombaton 11 órakor veheti át a Hit pajzsa díjat a Párbeszéd Házában.

Próbálták rávenni, hogy jelentsen rendtársairól, de nem volt rá hajlandó Fotó: Teknős Miklós

Imre Margit Ágota nővér 1950-ben lett novícia, amikor megkapta a szerzetesi ruhát – amit egy hétig viselhetett –, és megkezdte útját az örökfogadalomig. – A mi rendünkben körülbelül nyolc évig tart ez a folyamat, ám mivel 1950-ben az állam megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét, nem tudtunk rendesen haladni a szerzetesi életben – magyarázta lapunknak a bazilita nővér, aki 18 évvel a rendbe lépése után tehetett örökfogadalmat.

– Csak akkor tudtunk Rómával kapcsolatot teremteni, amikor az egyik nővérünk végre turistavízumot kapott, és meglátogatta a római rendtársakat. A szocialista országokban ugyanis teljesen megszakadt a kapcsolat a római központtal – emlékszik vissza a Hit pajzsa díj idei kitüntetettje, akinek közel húsz évet kellett várnia a római engedélyre.

Ágota nővér gyerekként elveszítette édesanyját, és apja második felesége – aki egykor maga is apáca szeretett volna lenni – vitte el a máriapócsi bazilita nővérek leányinternátusába.

– Találkoztam a főnöknővel, és megbeszélték édesapám második feleségével, hogy jöhetek Máriapócsra. Én a Jóisten kezét látom a dologban. A gondviselésnek köszönhetem, hogy apáca lettem – állította a Magyar Nemzetnek a bazilita szerzetesnő, aki úgy emlékszik, komoly szerzetesi életet éltek akkoriban Máriapócson. – Több mint tíz nővér élt itt, és mi is részt vettünk a szerzetesnők imádságain.

Próbálták rávenni, hogy jelentsen rendtársairól, de nem volt rá hajlandó
Fotó: Teknős Miklós

A nővérek tanítottak az iskolában is – emlékezett vissza Ágota nővér, és hozzátette: három máriapócsi év után, 17 évesen lett szerzetesnövendék, majd 18 éves korában titokban beöltözött, de utána nem maradhatott a közösségben. Debrecenbe került a gimnáziumba, ahol leérettségizett. Ágota nővér ezután egyetemre jelentkezett, és 1957-től matematika-fizika szakos tanár lett belőle.

– Mindig is szerettem tanulni, és szerettem volna tanítani is – mondta erről. Ágota nővér évfolyamában 72-en diplomáztak az egyetemen. Mivel kevés volt a középiskolai hely, így általános iskolába került tanítani Albertirsára, majd onnan Budakalászra, és végül Budapestre, ahol civilként éltek bazilita nővérek is, és noha egyedül lakott albérletben, így legalább a szabadnapjain tudta tartani a kapcsolatot a rendtársai egy részével. A legtöbb bazilita apáca azonban Nyíregyházára került, ezért velük csak az ünnepekkor volt lehetőségük találkozni.

Az iskolai karrierjét annak ellenére nemegyszer hátráltatták, hogy a tanári munkájával az igazgatók mindig meg voltak elégedve. Ágota nővér minderre így emlékszik vissza: – Voltak néha nehézségek politikai okok miatt. Bőven tartottak nekünk továbbképzéseket, amelyeken nemcsak szakmai, hanem politikai előadásokat is meg kellett hallgatnunk.

Ez az akkori közélet velejárója volt. Mindettől függetlenül nagyon szerettem tanítani, mert szerettem a gyerekeket. Az iskolai párttitkár tudta, hogy szerzetes vagyok, és én is tisztában voltam vele, hogy ők tudják ezt rólam, mert amikor előléptetésekről vagy jutalmakról kellett dönteni, az én nevem nem került rá a végleges listára. Nyugdíjba menetelemkor kaptam végül jutalmat, amikor nyolcadjára jelölt az igazgató.

Ágota nővér élete két évvel az örökfogadalom letétele után változott meg, amikor kiderült, hogy végleg szerzetes lett. Egy külföldi rendi újság, amit a magyar apácák nem is ismertek, valahogy eljutott a rendőrséghez. Ebben felsorolták, hogy kik tettek örökfogadalmat. – Először az iskolában keresett a rendőrség, és érdeklődtek utánam. Ezután sokszor találkoznom kellett a rendőrökkel – emlékszik vissza a bazilita nővér.

– Kíváncsiak voltak mindenre, ami a szerzetesrendünkhöz kapcsolódott. Szerették volna tudni, hogy mit csinálunk. Rólam nem sok érdekeset tudhattak meg, hiszen a tanításon kívül nem tettem semmi említésre méltót. Az iskolában igyekeztem lelkiismeretesen végezni a munkámat és minél jobban helytállni.

Egy alezredessel kellett rendszeresen találkoznia Ágota nővérnek. – Szerette volna, ha jelentek a rendtársaimról. Eleinte még azt mondta, járhatok templomba, de ne tartsam a kapcsolatot a többi nővérrel. Az egyik későbbi találkozáskor viszont már biztatott, hogy nyugodtan menjek csak Nyíregyházára, de jelentsek neki, amire azt válaszoltam, hogy ezt én nem vállalom.

Erre nagyon mérges lett. Elmondtam, hogy én lánykoromban kerültem a nővérek közé, akik engem neveltek, ezért én lennék a legjellemtelenebb ember, ha bármit is mondanék róluk. Ezt követően többet nem is hívott találkozni, de azt tudom, hogy továbbra is megfigyeltek. Ágota nővér úgy emlékszik, az alezredes elég fiatal volt, de minden bizonnyal képezte magát, mert a szerzetesi terminológiát jól ismerte.

– Később egyszer találkoztam vele az utcán, amikor az egyik nővérrel éppen Budán sétáltunk. Felismertük egymást, de nem szólított meg. Én akkor éppen tilosban jártam, mert egy rendtársammal találkoztam, akit szintén ismert a rendőr, mert korábban őt is ő hallgatta ki – elevenítette föl a találkozást Ágota nővér, aki félt, hogy elbocsátják állásából, amiért nem állt kötélnek, és visszautasította a beszervezési kísérletet. – Az a társam, aki velem együtt tette le az örökfogadalmat, szintén pedagógus volt, és őt el is bocsátották az iskolából – mondta.

Ágota nővért feltehetően az védte meg az elbocsátástól, hogy egyik diákja megnyerte a kerületi fizikaversenyt. Szeptemberben az igazgató ezzel kapcsolatban azt mondta neki: – Ez nagyon jól jött magának.

A betiltott szerzetesrendek tagjai közül voltak, akik civil életet kezdtek és megházasodtak. – Én nem akartam férjhez menni. Amilyen lehetőségem volt, olyan körülmények között megmaradtam szerzetesnek, mert egyszer kimondtam az igent, és nem akartam visszavonni – jelentette ki Ágota nővér, akinek a kollégái azért töprengtek, vajon miért nem megy férjhez.

A nyolcvanas évek vége felé aztán már egyre többet lehetett hallani a politikai változás lehetőségéről. – Én nem tartozom a jól értesült emberek közé, általában utolsóként tudom meg a dolgokat – mesélte erről az időszakról a nővér, aki 1989-ben már nyugdíjas volt, amikor a rend lassan ismét szerveződni kezdett. – Nem volt szerzetesi ruhánk, úgyhogy elkezdtünk varrni magunknak, hogy legyen mit felvennünk, amikor már szabad lesz hordanunk.

Szokatlan, de nagyon jó érzés volt, amikor először öltöttem magamra a szerzetesi ruhát – emlékezett vissza Ágota nővér, aki negyven éven keresztül csak civilben járhatott, és először nyugdíjasként hordhatott szerzetesi ruhát. Elmondása szerint nem hitte volna, hogy ez valaha bekövetkezik.

Mára sajnos csak ketten maradtak a bazilita nővérek hazánkban. Ágota nővér rendtársával, Keresztes Saroltával éli közösen a szerzetesi életet. Imádsággal és munkával telnek napjaik.

Állandó kapcsolatban vannak az idősek otthonával, amit még Ágota nővér alapított, de nyolc éve már átadta másnak a vezetését. Sokan megkeresik a nővéreket, hogy Máriapócson elcsendesedjenek. – Szaladnak a napok, nem unatkozunk – mondta elégedett mosollyal a Hit pajzsa díj kitüntetettje.

Szombaton adják át az elismerést

Idén tizenkilencedik alkalommal adják át a Hit pajzsa díjat, amelyet Horváth Béla volt kisgazda országgyűlési képviselő és az azóta elhunyt Kossuth-díjas író, Gyurkovics Tibor alapítottak 2002-ben. Az elismerést minden évben a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából adják át olyan egyházi személyeknek, akik a kommunista diktatúra időszaka alatt is hűségesek maradtak hitükhöz és magyarságukhoz.

A 2020-as év kitüntetettje Imre Margit Ágota görögkatolikus szerzetesnő, aki negyven éven keresztül annak ellenére megmaradt a szerzetesi hűségben, hogy rendjét, a bazilitákat 1950-ben feloszlatták, így Budapesten egyedül élve kellett tanárként helytállnia a civil életben. A Hit pajzsa díjat, amelyet a Kossuth-díjas szobrász, Madarassy István készített, idén is – mint minden évben – Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök felesége adja majd át február 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor Budapesten a Párbeszéd Háza dísztermében.

MTI Fotó: Soós Lajos

Az idei díjátadó ünnepségen a köszöntőbeszédet Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke mondja, aki után Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi görögkatolikus főegyházmegye érsek-metropolitája méltatja Imre Margit Ágota nővér érdemeit. A Hit pajzsa díjat elsőként Bolberitz Pál Széchenyi-díjas filozófus, teológusprofesszor vehette át 2002-ben.

Azóta olyan elismert egyházi személyek kapták meg az elismerést, mint Olofsson Placid, a gulágot megjárt bencés szerzetes, Szendi József, egykori veszprémi érsek, Regőczy István atya vagy Balás Béla, a Kaposvári egyházmegye volt püspöke. A tavalyi díjazott Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, teológus volt. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjának megtartását 2000. június 13-án elfogadott határozatával rendelte el az Országgyűlés. A megemlékezést minden évben február 25-én tartják.

Ezen a napon tartóztatták le a szovjet hatóságok a kommunistákkal szembeni kiállása miatt 1947-ben Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A kisgazda politikust ezután a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban, először a gulágon, majd az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.