Saját forrásból korszerűsítette sebészeti szakrendelőit az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet – közölte a gyógyító intézmény szerdán az MTI-vel.
Elhunyt id. Gryllus Vilmosné
A Gryllus fivérek édesanyja százéves volt.
Saját forrásból korszerűsítette sebészeti szakrendelőit az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet – közölte a gyógyító intézmény szerdán az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a beruházás részeként mintegy 90 négyzetméteren három sebészeti szakrendelőt alakítottak ki kiszolgáló helyiségekkel, azaz öltözőkkel, tárolókkal, mosdókkal együtt.
Az érsebészeti, az általános sebészeti és a proktológiai szakrendelő új padló- és falburkolatot kapott, a helyiségekbe korszerű LED-es világítótesteket építettek be és egyedi klímaberendezést szereltek fel. A proktológiai szakrendelőben ezenkívül több funkcionális helyiség is szolgálja a betegek és a dolgozók kényelmét.
A közleményben kitértek arra is, hogy a szakrendelőket új bútorzattal, valamint vizsgálóágyakkal, orvosi lámpákkal szerelték fel.
A fejlesztést a kórház saját forrásból, mintegy 30 millió forint felhasználásával valósította meg, a kivitelezést a műszaki igazgatóság szakemberei végezték el.
A Gryllus fivérek édesanyja százéves volt.
A Tisza Párt elnökének útját nem akármilyen elődök taposták ki az MTVA székházában.
Az agresszív retorika csak egy nagyon szűk választói rétegnél hatásos – értékelt lapunknak Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője.
Lapos volt a tüntetés, kevesen voltak, a Partizán szakértői sem kímélték Magyar Péteréket.
Gálvölgyi János ravasz módon szúrt oda Orbánéknak
Magyar Péter megérezte a kudarcot? Ezért szálhatott bele az ATV műsorvezetőjébe már tegnap este
Mennyire vagy pszichopata? Töltsd ki ezt a tesztet, és megtudod
Reagált az ATV, miután Magyar Péter beleállt Szöllősi Györgyibe
Akiket nem zavar a magány: ezek a csillagjegyek jobban szeretnek egyedül élni
Több selyemmajmot a címlapra!
Laci barátom remeke
NB I: Példátlan bírói döntés, csodás gólok a keleti rangadón
Attila a miénk III.
Elárulta a Fidesz, hogyan fogják kiutaztatni a migránsokat Brüsszelbe
Mi készül itt? Hazarendelték Oroszország amerikai nagykövetét
Kiderült, hogyan kommunikál Michael Schumacher
A Gryllus fivérek édesanyja százéves volt.
A Tisza Párt elnökének útját nem akármilyen elődök taposták ki az MTVA székházában.
Az agresszív retorika csak egy nagyon szűk választói rétegnél hatásos – értékelt lapunknak Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője.
Lapos volt a tüntetés, kevesen voltak, a Partizán szakértői sem kímélték Magyar Péteréket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.