Boros Imre elmondta, a megszorításokat mindig csak a kelet-európaiaktól követelik, de Nyugaton nem ezt csinálják. – Most az Egyesült Államokban a Federal Reserve kamatot csökkentett, pedig erre korábban nem voltak hajlandók. Donald Trump elnök kétezermilliárdos gazdaságélénkítő csomagot fogadtatott el a kongresszussal, ami az amerikai gazdaság méretének egynyolcadát teszi ki. Ez Magyarországon 4-5 ezer milliárdos program lenne – mondta a közgazdász, és hozzátette: – A múltban, amikor hasonló módon kellett volna eljárni Magyarországon, az ellenkezőjét tették azok, akik most aláírták a nyílt levelet.
Boros Imre úgy véli, egy gördülő konszolidációs tervet kell készíteni, amelynek az elemei folyamatosan változnak, és így segíthet menedzselni a válságfolyamatot. – Isten őrizzen attól, hogy külföldről akár csak egy fillérnyi hitelt is felvegyünk – mondta a közgazdász, aki szerint hazai forrásokra kell támaszkodni. – Alapvetően nem a költségvetés többleteszközeiből kell megoldani a helyzetet, hanem a jegybanknak a kereskedelmi bankokon keresztül kell megfelelő áthidaló hiteleket biztosítani a munkaadó cégeknek – fejtette ki a Magyar Nemzetnek a szakértő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!