Ugyancsak ismert, Helmeczy László sértetti jogi képviselő az elsőfokú tárgyaláson azt mondta, hogy szerinte „elképesztő” nyomozati hiányosságok voltak, és hangoztatta, nincs lezárva az ügy, mert több kérdés is nyitott maradt: például az, hogy
kik voltak az ötletadók és a felbujtók?
Az ügyvéd az állam felelősségét is felvetette, mert szerinte megakadályozhatták volna a gyilkosságokat, ha megfelelően együttműködnek a katonai és a nemzetbiztonsági szolgálatok.
Azt már a nyomozás és a per során is sejteni lehetett, hogy a támadások költségét nem saját zsebből finanszírozták az elkövetők. Kiss Árpád és testvére, István, valamint Csontos István a periratok szerint havonta 100-120 ezer forint körüli jövedelemmel rendelkeztek, Pető Zsolt pedig két munkahelyről havi 200 ezer forintot kapott.
Így joggal vetődik fel a kérdés, hogy ha az elhasznált lőszereket és a Molotov-koktélhoz használatos alapanyagokat ki is tudták fizetni,
miből futotta a támadássorozattal összefüggő egyéb költségekre.
A merényleteket helyszínenként többszöri terepszemle előzte meg, az utazás, a kivitelezés ebből fakadóan komolyabb összegeket emészthetett fel.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!