Tökéletesen érthető, rendben van. De miért szükséges egyáltalán a MOK szerint etikusan választani az emberéletek között? Mégiscsak ez az alapkérdés!
Nos, a MOK szerint ezért (nagyon figyeljenek!): „A COVID-19 terjedésének hatása még nem megjósolható, de az valószínű, hogy az egészségügyi infrastruktúra túlterhelését eredményező számú fertőzött lesz, ami szükségessé teszi a korlátozott számban rendelkezésre álló egészségügyi erőforrások, beavatkozási lehetőségek elosztását.”
Megpróbálom lefordítani magyarra: nem tudjuk még pontosan, milyen mértékben fog növekedni a járvány, de az erőforrások szűkösek, nem fog jutni mindenkinek életmentő eszköz, így készülni kell az etikus szelektálásra.
Ezt tehát a MOK véleménye, és közli a 24.hu április 19-én, vasárnap.
Igen ám, de a 24.hu két nappal korábban, 17-én a következő vezető anyaggal jelentkezett:
„Lantos Gabriella: A nyolcezer lélegeztetőgép és a 36 ezer kórházi ágy lett az új kerítés”
Esetünkben Lantos Gabriella a „szakértő”, ó kérem, „szakértőre” mindig szükség van, a Nagy Lebowskiban is a „szekértő” érkezik a pornófilm elején.
Szóval a mi „szakértőnk” azt fejtegeti a 24.hu-n, miszerint:
„A koronavírus fertőzöttek 80 százaléka nem szorul kórházi kezelésre. A súlyos betegek aránya 15 százalék, ők azok, akiknek kórházi ápolásra és oxigénre is szükségük lehet. Kritikus állapotba 5 százalék kerül, őket lélegeztetőgéppel ellátott intenzív ágyon lehet csak kezelni.
Mindezek alapján akkor lesz mind a 840 intenzív ágyra és lélegeztetőgépre szükség, ha az aktív betegek száma egy időben 16 800 lesz. Ehhez hasonló helyzet csak egy országban fordult elő a velünk összevethető nagyságú országok közül: Belgiumban. Belgiumban a második koronavírus fertőzöttet március 1-jén azonosították, Magyarországon március 5-én.”
Az a lényeg a „szakértő” szerint, hogy a miniszterelnök által bejelentett 8000 lélegeztetőgép és 36 ezer felszabadított kórházi ágy teljesen felesleges, nálunk soha nem lesz ennyi beteg, és bőven elegendő (lenne) az amúgy is rendelkezésre álló körülbelül 2000 lélegeztetőgép. Azt most hagyjuk, hogy néhány héttel ezelőtt még arról szólt a mese, miszerint a mi Orbán által lezüllesztett egészségügyi rendszerünkben nincs elegendő lélegeztetőgép, még normál körülmények között sem, aztán most a „szakértő” egyszerre csak kiderítette, hogy bőven elég, ami van, még világjárvány idején is. Ok, értjük, a „szakértő” mindig azt szakérti, amit az aktuális ellenzéki politika megrendel. De ha egyszer minden bőven elegendő, akkor miről beszél a Magyar Orvosi Kamara, és miért ad ki közleményt arról, hogy készülni kell az „etikus választásra” emberéletek között, ugyanis a hazai egészségügyi rendszer nem fogja bírni a kihívást a járvány egy bizonyos pontján túl?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!