A Miskolcot fenyegető csődveszély és a félév alatt felhalmozott csaknem 10 milliárd forintos hiány minden jel szerint lebénította a takarításért felelős önkormányzati vállalatot, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-t – erről beszélt hétfőn sajtótájékoztatón Nagy Ákos Fidesz-KDNP-s miskolci önkormányzati képviselő. A kormánypárti politikus hozzátette: most, hogy üres a kassza, mi sem hiányzik jobban a Domb utca és környéke lakóközösségének, minthogy a koronavírus-járvány mellett újabb egészségügyi kockázatnak tegyék ki őket. – Pedig van mitől tartaniuk, ugyanis megbízható becslések szerint 172 köbméter szemét borítja a környéket, vélhetően patkányfészkek sokaságával együtt. Önkormányzati képviselőként, többször fordultam írásban Veres Pál polgármesterhez és a városgazda kft. vezetőjéhez, hogy rendeljen el azonnali takarítást. Sajnos azonban sem intézkedést, sem választ nem kaptak az általam képviselt itteni lakosok, akik pedig ugyanolyan adófizetők, mint mások – hangsúlyozta Nagy Ákos, aki hozzáfűzte: a lakóközösség elkeseredett, és végtelenül felháborodott. Szavai szerint csalódtak Veres Pálban, és azt üzenik neki, ne várja meg, hogy a belvárostól egy kilométerre lángoljanak a szemétből álló máglyák.
Nagy Ákos úgy véli: különösen elgondolkodtató, hogy választ annak ellenére sem kaptak Veres Páltól, hogy a városgazda kft. fennállása óta először fizet főállású szóvivőt, Erdei Sándort, aki Veres Pál bizalmi embere és önkormányzati képviselője. A kormánypárti képviselő rendkívül szomorúnak tartja, hogy sokmilliárdos hiány keletkezett Miskolc költségvetésében, és nincs pénz a szemét elszállítására. – De arra azért futja, hogy Veres Pál embereit és képviselőit – Erdei Sándort és Révész Pétert – éppen ahhoz a vállalathoz dugdossák be jól fizetett állásokba, amelynek a város tisztaságát kellene biztosítani, de pénz hiányában, úgy tűnik, erre képtelen a városgazda kft. Ám ennyi nem volt elég, a biztonság kedvéért felvették még ugyanide Veres Pál harmadik emberének, Bazin Levente képviselőnek az édesapját is. A mérleg egyik serpenyőjében tehát szemét az utcákon, a másikban a baloldali haverok a betonbiztos állásokban, ugyanakkor küszöbön áll a csődhelyzet a városban – mutatott rá Nagy Ákos. Kiemelte: ha a fölösleges költekezés így megy tovább, Veres Pál és felkészületlen csapata minden jel szerint csődbe fogja vinni Miskolcot. – Attól tartunk, hogy ennek a végjátéknak a Domb utca csak az első felvonása – fűzte hozzá.