Év végén születhet ítélet a Sargentini-jelentés ügyében

Hazánk megsemmisítési keresetét a jogsértő szavazatszámítással elfogadott Sargentini-jelentéssel szemben jövő héten tárgyalhatja az Európai Unió Bírósága – jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter. A szabályok értelmében a leadott szavazatokból kell az igenek kétharmados arányát elérni, viszont a tartózkodás is egy szavazatnak számít.

Forrás: MTI2020. 06. 30. 10:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint korábban lapunk is beszámolt róla, Varga Judit Facebook-oldalán elevenítette fel, hogy „a hazug Sargentini-jelentést az EP bevándorláspárti többsége erőltette át azért, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon Magyarország bevándorláspolitikájára. […] A 7-es cikket elindító határozat elfogadásához előírt kétharmados támogatottsághoz az összes leadott szavazat (693) kétharmadára, azaz legalább 462 igen szavazatra lett volna szükség. Az EP azonban önkényes módon úgy döntött, hogy a tartózkodás nem számít leadott szavazatnak, így azokat mellőzte a kétharmad megállapításakor” – írta a miniszter.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.