Novák Katalin hangsúlyozta: idén a koronavírus-járvány miatt csak napközis táborokat szerveznek, és a nyári időszakban felgyorsítják az építkezéseket a mintegy 30 milliárd forintból megújuló zánkai, fonyódligeti és az Erdélyben lévő táborban. Kiemelte: a napközis Erzsébet-táborokba minden jelentkezést tudtak fogadni, így júliusban és augusztusban a tavalyinál húszezerrel több gyereknek biztosítanak majd tartalmas kikapcsolódást sport, kézműves- és zenei foglalkozásokkal, kirándulásokkal, valamint napi négyszeri étkezéssel a lakóhelyükhöz közel. Novák Katalin elmondta: a teljes egészében megújuló zánkai tábor várhatóan jövő tavaszra készül el, és 21. századi modern, a gyermekek igényeit minden szempontból kielégítő és biztonságos tábor lesz. Minden szálláshelyet felújítanak, megújul és egy szinttel bővül az étterem, ahol így egyszerre akár 1300 gyermek étkezhet.

Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor a világűrből + galéria
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.