Az ügyben belső vizsgálatot folytat az MSZP, az azonban szinte biztosnak tűnik, hogy a párt vezetése nem kívánja vállalni a felelősséget a történtekért, sőt Korózs Lajos számára sem lesznek az ügynek politikai következményei. Szakács László, az MSZP alelnöke úgy véli, az felel a hírhamisításért, aki a felvételt készítette. Ebből az következik, hogy a párt felelősségre fogja vonni Szalay Tamás Lajost, a Népszabadság egykori újságíróját, Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő sajtósát, aki a kamera túloldalán állt.

Orbán Viktor: Egy birodalmat már meglékeltünk, most jön a második
Orbán Viktor nevét 1989. június 16-án ismerte meg az ország.