Szent Iván a korán elhalt gyermekek pártfogója is a mennyben. Általános hagyomány szerint azok a szomorú édesanyák, akiknek a magzata kereszteletlenül halt meg, abban bíztak, hogy Szent Iván kiválasztottságánál fogva könnyíteni tud a másvilági sorsukon. Ez a képzetkör régebben gazdagabb lehetett a gyermekhalandóság gyakorisága miatt. Az idevonatkozó hiedelem szerint Keresztelő Szent János ilyenkor mannát osztogat a gyermekeknek. Ezért a hagyomány szerint az az asszony, akinek a gyermeke korán elhalt, nem ehetett almát vagy más gyümölcsöt eddig a napig, mert az ő mennybeli gyermekének ezt mondta János: „Te nem kapsz, mert a te részedet megette anyád!”
Számos helyen, például Tápén, Alsóvároson, Földeákon a falut járó gyermekek közé szórtak almát, de hasonló szokás volt jellemző Hajdúdorogon, a baranyai Vázsnokon és más helyeken is.
Szegeden Szent Iván estéjén magas helyre: töltésre, dombra tüzet raktak, majd ha szalmából rakták, akkor alul, ha rőzséből és vesszőből, akkor felül meggyújtották, és átugráltak rajta. Ugrálás közben almát, cseresznyét dobtak a tűzbe, időnként gallyastul, és így biztatták egymást: „Ne félj, pajtás, ugord át! / Nem süti mög a pofád.”
A szentiváni tűzugrás Salgótarján környékén még az első világháború utáni években is szokásban volt. Mátraszélén a lányok zsuppot vagy száraz gallyat vittek a Boros hegyre, ott meggyújtották, és az égő szalmacsóvával ide-oda szaladgáltak, majd a tüzet átugrálták, közben nevetgéltek, daloltak és táncoltak. A nyitrai Menyhe faluban a tűzugrálás már Szentháromság-vasárnap elkezdődött. Estefelé a lányok mindenféle könnyen éghető dolgot lopkodtak össze, zsuppot, szalmát, szénát, mert úgy tartották, csak így lesz hasznos a tűz és az azon füstölt fű. A tüzet este a temetőben rakták meg, és a szertartást minden ünnep- és vasárnap megismételték egészen Szent Ivánig.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!