Szent Iván ünnepe

Bár egyes népszokások kimentek a divatból, Szent Iván ünnepéhez ma is kapcsolódik egy népszerű esemény.

Nyíregyháza, 2020. június 23. A Nyírség Táncegyüttes moldvai viseletbe öltözött tagjai átugorják a tüzet Szent Iván éjszakáján a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregyházán 2020. június 23-án. MTI/Balázs Attila Fotó: Balázs Attila

A nyári napforduló a keresztény világban Keresztelő Szent János ünnepe lett. Ezzel magába olvasztotta a különböző népek idevonatkozó hiedelmeit és szokásait is. Az egyházi év legjelesebb napjainak egyike, hiszen Szent János születését ünneplik e napon. Ahogy Szent Ágoston fogalmaz: „Nincsen más az atyák között, akinek születésnapját ünneppel ülnék, csak Jánosét és Jézusét...” A magyar nyelvben inkább Szent Iván néven ismertebb, melynek oka valószínűleg az, hogy az Iván név a Jánosból alakult át – a Joann–Jovan–Ivan formákon keresztül. Szent Iván hat hónappal előzte meg a Megváltót, és nagyon kedvelt volt Jézus és János születése, valamint a napok növekedése és csökkenése között vont párhuzam. János egy mondásával is magyarázták ezt: „Neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell” (János 3,30).

A bibliai történet szerint mikor Szűz Mária meglátogatta János anyját, Erzsébetet, a Megváltó közelségére „fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek” (Lukács 1,41). Felsőszentiván népe ezt úgy magyarázta, hogy János az édesanyja méhében ugrált, és ezért kell a tüzet háromszor átugrani, hogy a Szentháromság Szent Iván közbenjárására nagyobb kegyelmet adjon.

Magyarországon igencsak népszerű szent volt. Ezt az is mutatja, hogy július hónap régi magyar neve Szent János hó vagy Szent Iván hava volt. Többnyire remeteként, teveszőr köpenyben, keresztes végű bottal a baljában és jobb kezében könyvvel vagy Isten bárányával ábrázolják. Patrocíniumát (Jánosként vagy Ivánként) rengeteg helynevünk is őrizte és őrzi a középkortól napjainkig.

Szinte az egész országban elterjedt a Szent Iván napi tűzgyújtás és tűzátugrás szokása. E szokások alapja a tűz mint tisztító, gonoszűző erő volt. A hiedelem szerint az ilyenkor gyújtott tűz megvéd köd, jégeső, dögvész ellen, és a jó termést is elősegíti. Egészségvarázsló hatásában is hittek, ezért ezen a napon a füvekkel, virágokkal kapcsolatos mágikus cselekmények is gyakoriak voltak. A XVIII. században például a kutak, források vize körül azért füstöltek, hogy a sárkányok, kígyók mérgét elűzzék. A Szent Iván napi tűzben sült almát pedig a gyerekeknek adták, hogy óvják őket a betegségektől.

Szent Iván a korán elhalt gyermekek pártfogója is a mennyben. Általános hagyomány szerint azok a szomorú édesanyák, akiknek a magzata kereszteletlenül halt meg, abban bíztak, hogy Szent Iván kiválasztottságánál fogva könnyíteni tud a másvilági sorsukon. Ez a képzetkör régebben gazdagabb lehetett a gyermekhalandóság gyakorisága miatt. Az idevonatkozó hiedelem szerint Keresztelő Szent János ilyenkor mannát osztogat a gyermekeknek. Ezért a hagyomány szerint az az asszony, akinek a gyermeke korán elhalt, nem ehetett almát vagy más gyümölcsöt eddig a napig, mert az ő mennybeli gyermekének ezt mondta János: „Te nem kapsz, mert a te részedet megette anyád!”

Számos helyen, például Tápén, Alsóvároson, Földeákon a falut járó gyermekek közé szórtak almát, de hasonló szokás volt jellemző Hajdúdorogon, a baranyai Vázsnokon és más helyeken is.

Szegeden Szent Iván estéjén magas helyre: töltésre, dombra tüzet raktak, majd ha szalmából rakták, akkor alul, ha rőzséből és vesszőből, akkor felül meggyújtották, és átugráltak rajta. Ugrálás közben almát, cseresznyét dobtak a tűzbe, időnként gallyastul, és így biztatták egymást: „Ne félj, pajtás, ugord át! / Nem süti mög a pofád.”

A szentiváni tűzugrás Salgótarján környékén még az első világháború utáni években is szokásban volt. Mátraszélén a lányok zsuppot vagy száraz gallyat vittek a Boros hegyre, ott meggyújtották, és az égő szalmacsóvával ide-oda szaladgáltak, majd a tüzet átugrálták, közben nevetgéltek, daloltak és táncoltak. A nyitrai Menyhe faluban a tűzugrálás már Szentháromság-vasárnap elkezdődött. Estefelé a lányok mindenféle könnyen éghető dolgot lopkodtak össze, zsuppot, szalmát, szénát, mert úgy tartották, csak így lesz hasznos a tűz és az azon füstölt fű. A tüzet este a temetőben rakták meg, és a szertartást minden ünnep- és vasárnap megismételték egészen Szent Ivánig.

Máshol az öregek úgy tartották, hogy aki Szent Iván tüzét átugorja, nem lesz rühes, tetves, bolhás. A tűzön áthajtott jószág egészséges marad, a tűzbe hányt és kikapart gyümölcs pedig torok- és hasfájásra jó.

Bár népszokásaink egy része ma már kiment a divatból, Szent Iván ünnepéhez ma is kapcsolódik egy népszerű esemény: a Szent Iván-éj kapcsán tartják meg országszerte a Múzeumok éjszakáját. Ilyenkor a múzeumok programokkal, ingyenes múzeumlátogatással és éjszakába nyúló nyitvatartással várják az érdeklődőket – olvasható a Magyarságkutató Intézet honlapján.

Bebes Árpád, tudományos segédmunkatárs

Néprajzi és Népzenei Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet