Továbbra is indokolt a járványügyi készültség fenntartása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem történtek jelentős változások, kiegyenlítődnek az adatok, a járvány nyugvó pontra érkezett.

Szilágyi Anna–Nagy Orsolya
2020. 06. 04. 12:01

A tisztifőorvos emlékeztetett, élelmiszercsomag, használati tárgy továbbra is bevihető az intézményekbe. Új ápoltakat akkor vehetnek fel az intézménybe, ha négy napnál nem régebbi laboratóriumi vizsgálata negatív eredményt mutat – érkezzen akár otthonról, akár kórházból.

Müller Cecília köszönetet mondott a gondozóknak, akik ezekben az intézményekben hősiesen helytálltak hónapokig, messze a munkaköri kötelességeiken túl segítettek az időseknek, fogyatékosoknak, gyermekeknek és mindent megtettek, hogy könnyítsék a bentlakók életét.

Müller Cecília nyugtatásképpen elmondta: minden nyári táborban figyelembe veszik a járványügyi ajánlásokat, a szülők aggodalom nélkül elküldhetik gyermekeiket a választott táborba. Kiss Róbert a külföldi nyaralások kapcsán hozzátette: Szlovénia és Szerbia esetében nem szükséges két hét karanténba vonulni a nyaralásból való visszatérés esetén, és egyeztetéseket folytatnak további úticélokkal kapcsolatban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.