Letartóztatták azt a budapesti férfit, aki a gyanú szerint nagy mennyiségű gyermekpornográf felvételt szerzett meg. Ezenfelül egy júliusi éjjel budai lakásának erkélyén meztelenül mutogatta és fényképezte magát, megbotránkoztatva ezzel a szomszédjában lakókat és a környéken este kutyájukat sétáltató polgárokat.
A XII. kerületi Rendőrkapitányság lakossági bejelentés alapján elfogta a férfit, szeméremsértés vétsége és tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről készült pornográf felvétel átadásával (megosztásával) elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt összevont eljárásban indult ellene büntetőeljárás. A nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, figyelemmel arra, hogy magatartása megalapozza annak veszélyét, hogy a bűncselekmények elkövetését folytatná – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében. A gyanúsított panasszal élt a döntéssel szemben, ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak, így július 20-tól jogerősen is rácsok mögé került harminc napra.
A közleményből kiderült: a rendőrségtől kértek segítséget egy budai társasház lakói, amikor szomszédjuk, egy ötvenhárom éves férfi lakása erkélyén meztelenre vetkőzve kiállt, és ott önkielégítést végzett. A lakók fényvillanások miatt figyelek fel a jelenetre, a pucér szomszéd egy előre beállított, időzített fényképezőgéppel készített magáról fényképeket, így a vaku zavarta meg először a szomszédban lakók nyugalmát.
A férfi ellen eljárás indult, de nem ez volt az első, egy hónapja már feljelentés érkezett vele szemben, amiért nagy adatmennyiségű, tizennyolc éven aluli de 14. életévüket már betöltő fiatalkorúakat pornográf módon ábrázoló felvételt szerzett és osztott meg az interneten.
Az ügy alapját képező egyik jogsértés a fiatalkorúakat érintő pornográf felvétel megszerzésén túl az átadás, hozzáférhetővé tétel – megosztás – súlyosabb, öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény. A szeméremsértés miatt kétévnyi szabadságvesztés szabható ki, így a budai pedofil akár hét évig is börtönben maradhat.