Jakab Péternek arra sincs energiája, hogy a Facebookon politizálgasson

Élesen bírálta a Siófokon kétnapos éhségsztrájkba kezdő Jobbik-alelnököt Varga-Damm Andrea. A független képviselőnek a párt elnökéről sincsen jó véleménye. Jakab Péter féléves működését magunk is mérlegre tettük. Az egykori szóvivő könnyűnek találtatott, az alpári parlamenti felszólalások mögött egy lagymatag politikus bújik meg.

2020. 08. 08. 6:55
Varga-Damm Andrea (balra) az M7-es kiszélesítésére szólította fel a kormányt Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Élménydús éhezés

Mindezek mellett úgy tűnik, a Jobbik-alelnök maga sem veszi komolyan az „éhségsztrájkját” – amelyet mindössze két napra tervez –, hiszen a Facebook-videójában úgy fogalmazott, beszélgetőpartnereket is hív, hogy „ne teljen unalmasan” a koplalás. A sajtótájékoztatón arról is kérdeztük Varga-Dammot, meg tudja-e erősíteni azt az értesülésünket, hogy a Jobbik pártalapítványa közpénzből támogat egy ellenzéki hetilapot. – Nem tudok ilyesmiről, remélem, nem így van – válaszolta a képviselőnő. Lapunk mindenesetre közérdekű adatigénylést indított a kérdésben.

Varga-Damm Andrea (balra) az M7-es kiszélesítésére szólította fel a kormányt
Fotó: Havran Zoltán

– Az én igényszintem ezek szerint magasabb, mint Z. Kárpát Dánielé – ezt pedig arra reagálva mondta Varga-Damm Andrea, hogy a Jobbik alelnöke a napokban Jakab Péter pártelnököt nevezte a szerinte legalkalmasabb ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek. Jakab több mint féléves elnökségének mérlegéből valóban nem egy ambiciózus pártvezető képe bontakozik ki. A Jobbik belső működésére rálátó forrásunk szerint az alpári stílusú parlamenti felszólalásairól ismert egykori szóvivő az év eleje óta mindössze nagyjából tíz pártrendezvényen vett részt, de a Facebook-oldala is rendkívül gyér aktivitásról tanúskodik. Feltűnően kevés a pártelnök részvételével tartott esemény, akció vagy éppen fórum. A legtöbb bejegyzés pusztán grafika, mém vagy korábbi ország­gyűlési felszólalás, ebben a hónapban ezeken kívül mást nem is posztolt Jakab. Utoljára július 31-én tett közzé új videót, ám a néhány perces autóvezetés alatt is csak az egészségügyi ellátórendszert bírálta általánosságban, valamint az új munkahelyek teremtését kevesellte. Július 28-án néhány ember előtt beszélt egy beazonosíthatatlan helyen, de feltűnő, hogy a kamera közelről vette a pártelnököt, a közönségből csak egy-két sajtómunkatárs látszik. Kilenc napot kell visszamenni a következő frissnek tűnő anyagig. A bejegyzés szerint a miskolci Avas lakótelepet járta be a pártelnök. Erről videó nem, csak néhány fotó került fel Jakab Facebook-oldalára, s ezeken egy ismeretlen férfi társaságában látható a pártelnök, amint jegyzetel, valamint egy veteményest tekint meg.

Vízió nélkül

Elnökké választása óta Jakab összesen csupán 23 olyan anyagot készített, amelyben az adott téma kapcsán meg is jelent valahol vagy legalább megszólalt. Úgy tudjuk, a pártelnökséget először azért nem akarta elvállalni, mert nincsenek politikai víziói, csupán végrehajtói szerepre tartja alkalmasnak magát. Végül Jakab azzal a feltétellel állt kötélnek, hogy semmivel sem fog többet dolgozni annál, mint korábbi tisztségei­ben. Parlamenti ülésszakokban állítólag, miután a hétfői napon letudja a néhány perces felszólalásokból álló penzumát, már csak néhány sajtónyilatkozatot tesz, illetve kedd délelőtt leforgatják a kormányellenes videókat, amiket a hét végéig csepegtetve közölnek a Facebookon. Pikáns adalék, hogy frakcióvezetővé is úgy választották meg az erősen introvertált emberként elkönyvelt Jakab Pétert, hogy egy szót sem szólt az azt megelőző üléseken.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.