Sölch Gellért az Emberi Erőforrások Minisztériuma stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára egy kóspallagi hagyományőrző és kulturális rendezvény megnyitóján arról beszélt, hogy a kormány időben meghozott intézkedései nyomán a helyi közösségek összefogása és egymás segítése adott erőt, hogy sikerrel vegyük az első akadályt a koronavírus-járvány idején – tudósított az MTI.
– Magyarország olyan erővel rendelkezik, amellyel sikeres nemzet lehet a XXI. században, a harmadik évezredben is. Szabadság és szuverenitás kellett ahhoz, hogy a kormány időben hozhasson meg intézkedéseket, amelyet még Szent István király államszervező munkája eredményeként, rengeteg áldozattal őriztek meg őseink – fogalmazott a helyettes államtitkár.
Sölch Gellért kijelentette: a kormány számára a legfontosabb útjelző a család, ezért minden döntésénél a családokat tartja szem előtt. Harminchárom olyan állami támogatás működik, amely a családokat segíti, az ingyenes tankönyvektől és a támogatott gyermekétkeztetéstől a családi adókedvezményen át a családok otthonteremtési támogatásáig – sorolta. Hozzátette, hogy a családok támogatásából a kormány a járvány alatt sem engedett, sőt még a bővítésükről is döntött, ezért emelkedik jövő júliustól a csed.