Iskolai étkeztetésre idén 82,5 milliárd forintot fordítanak
2010-hez képest több mint háromszor annyit költ erre a célra az Orbán-kormány.
2010-hez képest több mint háromszor annyit költ erre a célra az Orbán-kormány.

A családok támogatásából a kormány a járvány alatt sem engedett, sőt, emelkedik jövő júliustól a csed.
Sölch Gellért hozzátette: a Határtalanul! program keretében 2010 óta 300 ezer diák látogatott határ menti területekre.
A Rákóczi tábor célja a közös alapok, kapcsolatok kialakítása és építése, a magyar kultúra ápolása – mondta Sölch Gellért.
Borbély Lénárd, XXI. kerületi polgármester úgy fogalmazott, a fejlesztés jó példa arra, hogy egy település akkor lehet sikeres, ha jó együttműködést alakít ki a kormányzattal.
2010-hez képest két és félszeresével nő az az összeg, amelyet a kormány a családok támogatására fordít. A 2020-as költségvetési javaslat pedig a családok támogatásának költségvetése.
Az elmúlt 30 évben nem volt Magyarországon olyan volumenű iskolafejlesztés, mint most – emlékeztetett az Emmi stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára.
A kormány családpolitikája kilenc éve kiszámítható és következetes, segíti és ösztönzi a gyermekvállalást – mondta Sölch Gellért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A síkosságmentesítés közös feladat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A magyar kormány ezután is teljesíteni fogja vállalásait.

A közösségi médiában tette közzé bejegyzését.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

Márciustól jelentős változások jönnek.

A Paris Saint-Germain sem a BL-ben, sem a bajnokságban nem áll az élen, míg a kupából hétfőn címvédőként esett ki.

A négyszeres Grammy-jelölt Charlie Puth első magyarországi koncertjét adja július 27-én.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.