Arra az államférfira emlékezünk kegyelettel és hálás szívvel, aki a magyarság térítését Bizáncból és Salzburgból Esztergomba hozta, aki létrehozta a magyar egyházat, ő lett a világtörténelem egyetlenegy apostoli királya és két egyház szentje – fogalmazott a tárca Facebook-oldalán közzétett Szent István-napi üzenetében Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
A tárcavezető emlékeztetett, hogy Szent István olyan állami kereteket hozott létre, amely az itt élő embereknek, népeknek, nemzeteknek ezer évre és ezer éven túl, az örökkévalóságnak birodalmat teremtett. – Szent István alkotása túlélte a történelem viharait, mindig tudtunk nehéz pillanatokban támaszkodni intelmeire – mondta, hozzátéve: ha rá támaszkodunk a jövőben, akkor az ország és a nemzet virulni, gazdagodni és gyarapodni fog.