A pécsi víruslaboratóriumban eddig 450 hatóanyagot teszteltek, ezek közül öt ígéretesnek mondható, mert nagyon jó hatásfokkal tudta laborkörülmények között csökkenteni a vírus fertőzőképességét.
Eggyel, az azelasztin nevű hatóanyaggal az osztrák Cebina biotechnológiai cég már a klinikai kipróbálást tervezi, ez új terápiás gyógyszert jelenthet a koronavírus-fertőzés kezelésére.
A tervek szerint továbbá Pécsen az osztrák céggel egy új koronavírus elleni vakcina laborkísérletei is megkezdődnek hamarosan – ismertette.
A Kacskovics Imre vezette konzorcium által fejlesztett magyar koronavírus-ellenes gyógyszerrel kapcsolatban elmondta: az egy új fehérjekombináció, amely kiemelt projekt. A gyógyszer kiválóan teljesít laboratóriumi körülmények között élő sejteken, Jakab Ferenc ezért bízik benne, hogy a klinikai tesztekben is működni fog.
A virológus szerint az is elképzelhető, hogy nem lesz egyetlen koronavírus-gyógyszer, helyette attól függően, hogy a beteg milyen korú, és hogy a fertőzés melyik fázisában van, más-más gyógyszereket kell alkalmazni együtt vagy egymás után.
Jakab Ferencet arról is kérdezték, hogy az iskola kezdetével lehet-e abban bízni, hogy a gyerekek körében megmarad az eddig tapasztalt alacsony fertőzöttség.
Erre azt felelte: a tíz év alatti gyermekeket ugyanúgy megfertőzi a vírus, mint az idősebbeket, csak ők tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel esnek át a betegségen. Ennek egyik oka az lehet, hogy a gyerekek gyakrabban találkoznak egyéb nátha koronavírusokkal, amelyek minimális keresztvédelmet biztosítanak – vélekedett.
Azt, hogy a statisztikák szerint Európában a korábbinál kevesebb a haláleset, azzal magyarázta: jelenleg nagyobb számban vannak a fiatal fertőzöttek, akik kigyógyulnak a betegségből, valamint újrafertőződés esetén jóval enyhébb tünetekkel jár a betegség, mint az első alkalommal.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!