Visszafogottabbak a gólyatáborok

Nem kell lemondani a hagyományos beavatási szertartásokról a felsőoktatásba felvett elsőéveseknek, az idei gólyatáborok azonban rendhagyó szabályok és óvintézkedések mentén zajlanak majd. Körbekérdeztük az egyetemeket, mire készülnek, a válaszaikból pedig kiderült, hogy a fiatalok létszámkorlátra, kötelező maszkviselésre, lázmérésre, óránkénti fertőtlenítésre és koronavírus-tesztre is számíthatnak. A fizikai kontaktus kerülése mindenhol szigorú előírás, a csapatépítő játékok közül így ebben az évben biztos kimaradnak azok a feladatok, amelyek során a gólyák túl közel kerülhetnek egymáshoz.

Csókás Adrienn
2020. 08. 03. 5:55
Most nyáron, ősszel már nem kerülhetnek ilyen közel egymáshoz az egyetemisták Fotó: MTI/Komka Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Eszterházy Károly Egyetem szep­tember első napjaira időzítette a táborát, előreláthatólag 400 fő alatti létszámmal. A tiszafüredi bulin belépéskor ellenőrzik a résztvevők testhőmérsékletét, illetve írásban nyilatkozniuk kell arról, hogy nem betegek, és nem jártak külföldön a megelőző két hétben. A helyszínen két különálló faházat is fenntartanak esetleges elkülönítés céljára, és itt is úgy alakítják át a szokásos programot, hogy a diákoknak a játékok közben ne kelljen egymást érinteniük. Végleges döntés ezzel együtt is csak augusztus végén – az aktuális járványügyi helyzet alapján – születik majd a lebonyolításról.

Számol az úgynevezett balekhét esetleges törlésével a Soproni Egyetem is, de egyelőre úgy készülnek, hogy megfelelő óvintézkedésekkel megtarthatók lesznek a közösségépítő, bajtársiasság szellemét kialakító rendezvények. Az egészségügyi ajánlások maximális figyelembevételével kapják meg csapatépítő táborukat a Pécsi Tudományegyetem gólyái is.

Kockázati tényezők

A Miskolci Egyetem már két hónapja készül a frissen felvettek beavatására, karonként legfeljebb 500 fős létszámban. Azt írták: minden belső és külső helyszínen lesz fertőtlenítőszer, figyelnek a távolságtartásra, és beltéren maszkot kell viselni. Az esti szórakozás azonban így sem marad el, ha korlátozásokkal is, de idén is ismert fellépők gondoskodnak majd a hallgatók jókedvéről – ígéri Torma András rektor.

A Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a táborvezetők külön felkészítést is kapnak a rendkívüli szabályokról. A táborokba korlátozott létszámban, csak tünetmentesen és testhőmérséklet-mérést köve­tően lehet belépni, valamint a szervezők felmérik a kockázati tényezőket, elsősorban a résztvevők nemzetközi utazásait, nyaralásait lekövetve. A helyszínen szakképzett egészségügyi személyzet is lesz, és elkülönített szobákkal várják azokat, akik esetleg tüneteket produkálnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.