Bíró László összellenzéki jelölésének ügyében a V4NA levelet írt több európai, vezető politikusnak, többek között David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, Vera Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének, illetve Iratxe García Pérez, az európai szocialisták (S&D) és Dacian Ciolos, az európai liberálisok (Renew Europe) frakcióvezetőjének. A hírügynökség azt szerette volna megtudni, hogy szerintük erkölcsileg elfogadható-e, hogy 2020-ban antiszemita, rasszista kijelentéseiről elhíresült politikus(ok) bármilyen pozícióba kerüljenek az Európai Unióban?
A brüsszeli vezető politikusok azonban cinkos módon hallgatnak, a jelek szerint a brüsszeli bürokrácia csendben tudomásul vette, hogy a magyar ellenzék antiszemita, rasszista jelöltet állított. A botrányos ügyre a magyar kormánypárt, a Fidesz európai parlamenti frakciója is felhívta az európai szocialisták (S&D) és a liberálisok (Renew) frakcióvezetőinek figyelmét. Hiszen az európai parlamenti képviselőcsoportjaikhoz tartozó magyar ellenzéki pártok is támogatják az antiszemita jelölt indulását.
Deutsch Tamás és Szájer József levelükben kijelentették, hogy meggyőződésük szerint egy nyíltan rasszista és xenofób jelölt támogatása legitimálja a gyűlöletbeszédet, táplálja a rasszizmust és az antiszemitizmust a közbeszédben.

Hozzátették azt is, hogy ha egy polgári, nemzeti, kereszténydemokrata, konzervatív párt Kelet-Közép-Európában akár csak fontolóra vette volna egy hasonló hátterű jelölt állítását, az S&D és Renew képviselői lennének, akik a leghangosabban tiltakoznának, jelezve az európai értékek sérülését. A képviselők arra a kérdésre várnak választ, hogy most miért hallgatnak? A levélírók szerint Bíró támogatása az S&D- és Renew-frakciókhoz tartozó pártok részéről fenyegetést jelent Európa valamennyi zsidó és roma polgára számára. A V4NA úgy tudja, hogy sem a liberálisok, sem a szocialisták nem válaszoltak a képviselők kérdéseire.