Bírósághoz fordul az MSZP Pest megyei szervezete, amit azután oszlatott fel a pártvezetés, hogy kiderült: Mesterházy Attila nagyságrendekkel ismertebb és népszerűbb Tóth Bertalannál, így korántsem biztos, hogy a jelenlegi elnök újrázni tud a szocialisták szeptember 19-i tisztújító kongresszusán. – Mindvégig, mindenben betartottuk a párt alapszabályát, és eddig semmi baj nem volt velünk, így legutóbb elektronikus úton szavazhattunk a kongresszus összehívásáról is. Amikor viszont kiderült, hogy a Pest megyei küldöttek kilencven százaléka Mesterházy Attilát látná szívesen az MSZP elnökeként, egyből rosszak lettünk, meg kell minket állítani – mondta a Magyar Nemzetnek Fekete Zoltán.

Kollár Kinga leleplezte a kipróbált ellenzéki stratégiát + videó
A tiszás EP-képviselő megszólalása azt az ellenzéki stratégiát leplezte, mely a térségünkben nem ismeretlen: Lengyelországban ugyanezt láttuk, Magyar Péter Donald Tusk eszközét másolja.