Semjén Zsolt: Nemzeti identitásunk szimbóluma a Kis-Balaton

Nemzeti identitásunk szimbolikus helye a Kis-Balaton, természeti örökségünk egyik ikonikus helyszíne – jelentette ki Semjén Zsolt kedden a Keszthelyhez tartozó Fenékpusztán.

Forrás: MTI2020. 09. 22. 15:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kis-Balaton Látogatóközpont kialakításának keretében már tavaly megújult a Diás-szigeten a Fekete István Emlékhely, a most átadott beruházás pedig modern, XXI. századi módon mutatja be a nagy jelentőségű, fokozottan védett nemzeti parki tájegység értékeit.

Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója arra emlékeztetett, hogy a Kis-Balaton nemzeti parkként, természetvédelmi területként „a természet szentélye”, ahol számtalan állatfaj mellett több mint háromszázféle madár fészkel, köztük a hazai természetvédelem címerállata, a nagy kócsag. Az igazgatóság eddig 14 bemutatóhelyet és három látogatóközpontot tartott fent, ahol évente mintegy 450 ezer látogatót fogad. A szerdától már tizenötödikként látogatható Kis-Balaton Látogatóközpontból elektromos járművel vagy akár kenuval és kajakkal is felfedezhető a Kis-Balaton – ismertette az igazgató.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) egyebek mellett arról beszélt, hogy a Kis-Balatont az elmúlt évtizedekben egyre többen fedezték fel. Ma már önálló turisztikai célpontnak számít, főként a Keszthelyen, Hévízen, Zalakaroson pihenő turisták számára, akik akár kerékpáros vagy gyalogos túrákon is felfedezhetik a környéket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.