Hogyan lehetséges az, hogy Sipos Pál Badacsonyban nyaralgatva, pihengetve tengeti életét évtizedek óta? Hogyan lehet az, hogy megúszta a büntetést, a börtönt? – tettük fel a kérdéseket Oláh Judit Visszatérés Epipóba című dokumentumfilmje megtekintését követően. Az HBO mutatta be, hogy Sipos Pál hogyan építette ki az 1980-as években a félelmen alapuló gyermektársadalmát, ahol aztán nemcsak szadisztikus kegyetlenséggel bánt a kiskorúakkal, fizikailag és lelkileg is folyamatosan bántotta őket, de a gyermekek ellen szexuális bűncselekményeket is elkövetett.

Fotó: PestiSrácok
Még 2014-ben a 444.hu számolt be a csak S. középiskolai tanárnak nevezett Siposról, aki az 1980-as években az akkori fővárosi elit gyerekeinek szervezett táborokat. „S. nem csupán tanár volt, hanem dolgozott a televízióban és táborokat is szervezett, amelyekbe leginkább a budapesti értelmiség küldte lelkesen a gyerekeit” – írta a szerző, Magyari Péter. Akinek egy abuzált fiú így számolt be Siposról: „Hat perc töri vagy magyar után áttért szexuális témákra. Persze izgatott is. És amikor elélveztem, meg volt, hogy ő is, akkor azt mondta, hogy ne érezzem rosszul magam, csak mert most furcsán érzem magam. Azt mondta, hogy »post coitus omnis animalis triste«, ami azt jelenti, hogy közösülés után minden állat szomorú. Közben is tanított, igazi mesterednek érezhetted.”
Sipos ténykedése nem maradt titokban, az ELTE Ságvári Endre Gyakorló Iskolában (a mai ELTE Trefort Ágoston) betelt a pohár, mennie kellett, az iskola jó hírnevét megőrizendő, nyomozás és felelősségre vonás nélkül. Sipos Pál azonban továbbra is közel maradt a fiatalokhoz, a Magyar Televízióban többek között ifjúsági műsorok szerkesztőjeként, később a kulturális szerkesztőség vezetőjeként tevékenykedett, évente tízmillió forintot meghaladó fizetésért. Előélete mit sem számított, pedig a budapesti értelmiségi elit körében közismert volt furcsa „vonzódása”. Komoly politikai hátszele volt, amelynek köszönhetően Sipos magas állami kitüntetésben részesült, valamint 2010-ig, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok bukásáig sziklaszilárd volt a pozíciója a köztelevíziónál. A 444.hu újságírójának azt mondták Sipos akkori tévés környezetéből, hogy a főszerkesztő ott is „gyakorolta” kedvenc abúzusait. Ezt Sipos tagadta Magyarinak, állítva, a középiskolai táborok után nem fordult elő hasonló eset.