A nándorfehérvári diadal mellett a XV. századi magyar–oszmán háborúk egyik leghíresebb epizódja talán az 1479. október 13-án lezajlott kenyérmezei csata volt, amely mély nyomot hagyott a korabeli magyarság emlékezetében.
A XIII. század végén a bizánci–szeldzsuk határvidéken létrejött oszmán állam vezetői a XIV. század közepétől kezdve módszeres és könyörtelen terjeszkedéssel a század végére jelentős területeket szereztek meg a Balkánon. A Bizánci Császárság területein túl, szemet vetettek a válságban lévő bolgár, boszniai és a szerb államra is. 1389. június 15-én Rigómezőn I. Murád vezetésével az oszmán csapatok hatalmas győzelmet arattak az ellenük felsorakozó szerb erők felett. Bár Murád a csata során életét vesztette, ez nem törte meg az oszmán hadigépezetet, és fia, I. Bajezid vezetésével a török csapatok tovább terjeszkedtek észak felé. A közelgő veszélyt természetesen a magyar királyi udvarban is érzékelték, és Luxemburgi Zsigmond kezdeményezésére létrejött nemzetközi koalíció 1396-ban még jóval az ország határain túl, az Al-Duna vidékén, Nikápolynál megpróbált döntő csapást mérni az oszmánokra. Miután ez a terv elbukott, az oszmánok fokozatosan felszámolták a szerb államot, 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt, és csak Nándorfehérvár alatt sikerült II. Mehmed erőit megállítani a Hunyadi János vezette védőseregnek 1456-ban.
A sikertelen ostromot követően II. Mehmed lemondott arról, hogy a Magyar Királyság ellen újabb hadjáratot vezessen, de ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy a magyar–oszmán határvidéken beköszöntött volna a béke. Ha a szultán maga nem is, az itt szolgáló parancsnokok gondoskodtak arról, hogy a határ túloldalán senki ne érezze magát biztonságban, s a török portyázók nem egyszer végigdúlták a magyar, a horvát és az osztrák területeket. Eközben természetesen Hunyadi Mátyás sem maradt adós az oszmánoknak, s lehetőségei szerint igyekezett minél messzebb megütközni az oszmán csapatokkal, s egyúttal távol tartani őket a királyságtól. 1463-ban elfoglalta az oszmánoktól Jajcát, ami sokáig a magyar erők kezében maradt. Kisebb-nagyobb sikerek ellenére nehéz volt visszatartani az oszmán portyázókat attól, hogy a magyar területeken szerezzenek maguknak zsákmányt. Ebben az időszakban került sor az egyik legpusztítóbb portyára 1474 februárjában, amikor az Ali bég vezette török csapatok teljesen felprédálták Váradot és környékét.
