Bizonyítékokkal állt elő Hadházy Ákos a Facebookon a korrupcióval kapcsolatba hozott borsodi baloldali jelölt, Bíró László ügyében. A csalás gyanús szociális szövetkezet egyik „hátrányos helyzetű” alapítója például egy Andrássy úti palotában lakik.

Fotó: Google Maps
A független parlamenti képviselő Márki-Zay Péternek címezve leírta Bíró korrupciógyanús ügyeit, Hadházy dokumentumokat is bemutatott.

Hadházy szerint a dokumentumokból kiderül, hogy a szociális szövetkezethez kapott ötvenmillió forintos EU-s támogatás csupán töredéke ment fizetésekre (köztük az alapítók is kaptak bért!). A nagyobb részt „kamu” célokra vagy saját vagy egyéb gyanús cégekhez került: „5 millió nyilvánosság biztosításra saját cégnek (!), marketingre egy rejtélyes budapesti cégnek, 5 millió projektmenedzsmentre. Bíró saját cége – a Hunola Kft. – számlázott, illetve elmondása szerint havi 200 ezres fizetést kapott a menedzselésért” – tette hozzá Hadházy. „Ennél azonban még durvább, hogy „üzleti tanácsadásért” 2,8 milliót fizettek ki egy Roboáni Kft. nevű csaló cégnek, amelyik 2015-ben a semmiből hirtelen csinált 100 milliós forgalmat, nulla nyereséggel – a székhelye egy miskolci szegénytelepen van – majd eltűnt.” – írja Hadházy.
Közben Központi Nyomozó Főügyészséghez is eljutott Tényi István feljelentése, amelyet azért tett, mert szerinte Hadházy e a tudomására kutott korrupciós bűncselekmény feljelentését elmulasztotta. A feljelentés elbírálásáról három napon belül dönt a főügyészség.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely balliberális polgármestere reagált az országgyűlési képviselő bizonyítékaira: írásában Hadházyt a barátjának nevezte, elmondta, távoli rokonáról van szó, viszont hangsúlyozta, Bíró lászlót bárki máshoz hasonlóan megilleti az ártatlanság vélelme.
“Nem vagyok abban a helyzetben, hogy megítéljem, Hadházy Ákos és Bíró László közül kinek van igaza, ezért megvárom a jogi eljárást vagy a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát.
Számomra ezért amíg bűnössége nem bizonyított, Bíró László ártatlan. (...) Számomra az még nem bűn, hogy az uniós pályázatokban résztvevők önérdekből cselekedtek, saját ingatlanukat fejlesztették irodafejlesztés címen, saját maguk mellett ismerősöket vagy rokonokat is alkalmaztak, vagy magáncélra is használt eszközöket vásároltak – amennyiben ez sem a törvényekkel, sem a pályázatok szabályaival nem volt ellentétes” – írta Márki-Zay.
Reméli, hogy „Hadházy Ákos Bíró László megítélésében téved, de kíváncsian várom a tényeket. Személy szerint nagyra értékelem, hogy bár véleménye a jelölt megítélésében az enyémmel ellentétes volt, ezt a kampány alatt nem hangoztatta, nem rontva ezzel az összefogott ellenzék esélyeit” – tette hozzá Márki-Zay, aki nemrég azt mondta a borsodi időközi választás helyszínén egy helyi lakosnak , hogy
„A Fidesznél több meleg egyik pártban sincs”.