Mi történt valójában azokon az „őszirózsás” napokon?

A történeti emlékezet vértelen forradalomként tartja számon, ez azonban Tisza István meggyilkolása miatt sem igaz.

Tanácsköztársaság vöröscsillagos csoportkép Forrás: Fortepan / ID 76742

A városparancsnok ennek ellenére megpróbálta a rendelkezésére álló erőkkel letartóztatni a Nemzeti Tanácsot, de mint kiderült, ehhez már valóban nem volt elég fegyveres ereje. Pedig a Nemzeti Tanács több tagjának emlékiratai is arról tanúskodnak, hogy nagyon tartottak attól, hogy éjjel, amíg a tömeg nincs az utcán, József Ágost letartóztatja őket. De ennek pont az ellenkezője történt: erő hiányában Hadik október 31-e hajnalán közölte a főherceggel, hogy lemond.

Ez helyzetbe hozta Károlyit. 31-én reggel 7 körül a Várból telefonáltak Károlyinak, hogy azonnal jöjjön fel a főherceghez. Ágost József és Károlyi találkozója – többek között Apponyi és Hadik jelenlétében – nem volt hosszú, József főherceg Naplójában egyes szám első személyben így rögzítette az eseményeket: „Gróf Hadik János ő nagyméltósága leköszönésének pillanatában megint homo regius vagyok, most telefonon legfölsőbb helyről vett teljhatalommal; kérem önt (mármint Károlyit – G.L.), állítson össze egy kabinetet és vállalja a miniszterelnökséget. Szeretett hazánk a bennünket szorongató ellenségektől körül van véve, itt forradalmi lázadás van, körülöttünk minden ég, országok, birodalmak és trónok összeomlanak. Egész szívemből, bensőségesen kérem az urakat, hogy velem együtt, kivétel nélkül, mindnyájan támogassuk az új miniszterelnököt teljes erőnkből, minden eszközzel, mert ha ő most megbukik, akkor nem ismerek kivezető utat e szörnyű szerencsétlenségből. Kérem önt, gróf Károlyi, lépjen nehéz új hivatalába azon meggyőződéssel, hogy mi, mint egész emberek és férfiak támogatjuk önt.”

Október 31-én délelőtt Károlyi kinevezését több tízezres tömeg ünnepelte. Ennek jegyében Kossuth nótát (Károlyi nevével) és a Himnuszt énekelték. A közhangulat a szó szoros értelmében puskaporos volt, a pesti utcákon katonák – alkalmanként örömüknek lövöldözéssel sajátos kifejezést adva – randalíroztak, illetve száguldoztak a rendelkezésükre bocsájtott teherautókkal.

Az események szomorú „mellékszála”, hogy Tisza István meggyilkolták Hermina úti villájában. Az elkövetők kilétét máig sem sikerült kétséget kizáró módon megállapítani. Az azonban bizonyosnak tekinthető, hogy a merénylet előkészítésének és végrehajtásának szálai a Nemzeti Tanáccsal szoros kapcsolatban álló Katonatanács felé mutatnak.

A történeti emlékezet vértelen forradalomként tartja számon 1918. október 31-ét. Ez azonban nem csak Tisza István meggyilkolása miatt nem igaz. A nap során lincselés is előfordult: egy sapkarózsáját letépni és őszirózsára cserélni nem hajlandó tisztet meggyilkoltak. Továbbá az Üllői úton a Mária Terézia laktanyához érkező tömegbe belelőtt a laktanyát védő inotai altiszti tanezred és több halálos áldozat maradt az utcán, nem sokkal később ugyanakkor ők is a forradalom mellé álltak. Ezen események miatt javasolta Tormay Cecilé a patkányforradalom elnevezés használatát.

Eközben Károlyi a nap végére összeállította a Nemzeti Tanács politikusaiból koalíciós kormányát. Fontos kiemelnünk, hogy annak ellenére, hogy Károlyi és pártja, valamint a Nemzeti Tanács hetek óta próbálta kieszközölni a miniszterelnöki kinevezést, Károlyinak 31-én reggel még nem volt kész kormánylistája. Így több esetben rögtönzéssel dőlt el, hogy az egyes fontos minisztériumokat ki fogja irányítani a vészterhes időkben.

A belügyminiszteri tisztet, együtt a király személye körüli miniszteri címmel, gróf Batthyány Tivadar, a Függetlenségi Párt „hagyományosabb” szárnyához tartozó politikus kapta. A szintén Károlyi-párti Lovászy Márton lett a vallás- és közoktatásügyi miniszter. De 1918 decemberében már mindketten lemondtak miniszteri posztjukról.

A harmadik Károlyi-párti miniszter Buza Barna volt, aki a földművelésügyi tárcát kapta. A szociáldemokrata párt nagytekintélyű vezére, Garami Ernő lett a kereskedelem-, ipar- és közlekedésügyi miniszter.

Kunfi Zsigmond tárcanélküli miniszterként a népjóléti ügyekért felelt, ezen pozícióját felhasználva vált a Szociáldemokrata Párt egyre meghatározóbb alakjává, aki a kommunistákkal való együttműködést is elképzelhetőnek tartotta.

A koalíció harmadik, társadalmi támogatottsággal alig rendelkező, ám annál nagyobb szellemi befolyással bíró pártját, az Országos Polgári Radikális Pártot tárcanélküli nemzetiségi miniszterként Jászi Oszkár, illetve páholytársa, a pénzügyeket november végéig csak államtitkári rangban, majd később miniszterként felügyelő Szende Pál képviselte.

Pártonkívüli miniszterként a Wekerle-kormány egyetlen továbbszolgáló tagja, Nagy Ferenc felelt a közélelmezési ügyekért. Igazságügy minisztert bohózatba illő módon, az eskütétel céljából a főherceg várbeli palotája felé tartva, a siklóra várakozva „fogott magának” Károlyi. Ott találkoztak véletlenül Szladits Károly nemzetközi hírű jogtudóssal, akit meggyőztek, hogy vállalja el a tárcát, ám amikor megérkezett Tisza István halálhíre, még a miniszteri eskütétel előtt visszalépett. Így igazságügy minisztert csak pár nappal később, Berinkey Dénes ügyvéd személyében neveztek ki.

A kormány talán legvitatottabb, bár legrövidebb ideig (október 31.–november 9.) hatalmat gyakorló tagja Linder Béla hadügyminiszter volt. Lindert a kulcsfontosságú tárcára Károlyi úgy nevezte ki, hogy korábban sosem találkozott vele és nem is ismerte, maga a leendő hadügyminiszter pedig „A Nap” című esti kiadású lapból értesült kinevezéséről. Az új hadügyminiszter ugyan jól képzett és a háborúban bizonyított tüzérezredes volt, ám a három évnyi szolgálatnak és a komoly sebesülésnek köszönhetően alkoholistává vált. A Linderrel a háború előtt találkozó Battyhány Tivadar is az első kormányülésen szembesült azzal, hogy a tüzérezredes „egészen más emberré vált. […] a szesz túlságos fogyasztása folytán elveszítette az energiáját és azt a parancsolni-tudást, mellyel minden magasabb rangú katonatisztnek rendelkeznie kell.”

1918. október 31-e estéjére megszületett a Károlyi-kormány. Befejezésképpen szólnunk kell arról, hogy a hivatalba lépő Károlyi-kormányban 4 miniszter (Jászi Oszkár, Szende Pál, Kunfi Zsigmond és Diner-Dénes József) volt szabadkőműves. Miniszteri tevékenységük objektív megítélése érdekében még nehéz vitákat kell lefolytatni a magyar történészeknek.

A szerző Gulyás László tudományos tanácsadó

Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet honlapján olvasható el.