Továbbra is nagyon komoly érdeklődés kíséri a székely petíciót Svédországban, ahonnan az elmúlt napokban több mint ötszáz aláírás érkezett. Ezzel a skandináv államban már a szükséges szignók csaknem nyolcvan százaléka összegyűlt, és már csak alig több mint háromezer svédországi támogató aláírás kell ahhoz, hogy a kezdeményezés ott is célba érjen. Úgy tudjuk, hogy az aláírók svédországi sztárok felhívására csatlakoznak az akcióhoz. Mint azt korábban megírtuk, az egymillió szignó már összegyűlt, és eddig Horvátországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában is sikerült teljesíteni a jogszabályban meghatározott limitet.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.