Karikó Katalin biokémikus számolt be hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról, hogy a BioNTech nevű cég alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem volt professzora még tavasszal jelentette be, hogy a Covid–19 elleni oltóanyagon dolgozik a Pfizer gyógyszergyártó céggel közösen. Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója pedig októberben közölte, hogy az amerikai cég novemberben kérvényezi majd, hogy a német vállalattal közösen fejlesztett készítményt engedélyezzék. A vezérigazgató hozzátette: október végéig összesítik a vakcinázott és a placebót kapott koronavírusos betegek adatait, ezután látszódik majd, hogy mennyire sikeres az oltóanyaguk.

A honvédelmi miniszter is posztolt a Védelmi Tanács üléséről, Magyar Péter a katonákon viccelődött
A honvédelmi miniszter szerint, miközben a kormány a magyar emberek biztonságáért dolgozik, addig Magyar Péter a katonákon viccelődik.