A 2014-es választáson a baloldali pártok összefogva, pártszövetséget alkotva indultak, az Összefogás, majd Kormányváltás nevű formációban megtalálható volt az MSZP, a DK, az Együtt, a Liberálisok és a Párbeszéd Magyarországért. Az LMP és a Jobbik ekkor még külön indult.
Teljes kudarc
Az ellenzéki választási együttműködés a pártszövetségi formátumban teljes kudarc lett a baloldal szempontjából: a Fidesz–KDNP 2014-ben újabb kétharmados sikert tudott elérni, amivel történelmet írt. A választás legnagyobb vesztese a Gyurcsány által vezetett DK volt: miközben a szövetség törpepártjainak semmi esélyük nem lett volna egyedül indulva megugorni az ötszázalékos parlamenti küszöböt, a DK építkezése sikeresnek volt mondható, az akkori közvélemény-kutatások szerint lett volna esélye bejutni az Országgyűlésbe. A Medián például hat százalékra mérte a pártot 2013 decemberében.
Az egyedüli indulás hazardírozás lett volna, ám ebben a konstrukcióban a DK-nak négy képviselője lett az Országgyűlésben, így frakciót alakítani nem tudott. Mindez óriási csalódottsággal töltötte el Gyurcsányt, hiszen a frakcióalakítási jog egyrészről több pénzt, másrészről több szereplési lehetőséget (önálló napirend előtti felszólalás) jelentett volna.
Romokra épült
A 2010-es években Gyurcsány ellenzéki szerepfelfogása a totális ellenzékiség volt: a volt kormányfő a Fidesz–KDNP minden döntését ellenezte, függetlenül azok tartalmától. A családpolitikától kezdve a bevándorlási politikán át a szembenállás volt az egyetlen gondolat, amelyet a korszakban következetesen képviselt. Mindez rányomta bélyegét pártja támogatottságára is, 2014 és 2018 között nem tudott növekedni.
A 2018-as választáson kis részben koordináltan indult az ellenzék, amely – ismét – megsemmisítő vereséget szenvedett el. A néppártosodó Jobbik széthullott, az LMP-t belülről emésztette fel a vereség. Ám váratlan dolog történt: a DK pont a totális ellenzékiség miatt egyre népszerűbb lett az ellenzéki szavazók körében, egy évvel később, az európai parlamenti választáson pedig komoly, az ellenzéki oldalon rég nem látott sikert aratva négy képviselőt küldhetett az EP-be. Egyikük, Dobrev Klára, az őszödi szónok felesége pedig a DK miniszterelnök-jelöltje lesz Gyurcsány Ferenc múlt heti bejelentése szerint.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!