A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint „a Jobbik megvásárlásával” teljessé vált a Soros György által szponzorált Gyurcsány-lista.
Hollik István kedden az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában úgy értékelt: a baloldalon megtörtént az, amit Gyurcsány Ferenc, a baloldal valódi vezetője régóta eltervezett.
Bedarálta az összes pártot az LMP-től a Momentumon át egészen az MSZP-ig. Azt a Jobbikot is, amely még alapítónyilatkozatában elsődleges feladatának nevezte a kommunista utódpárt eltávolítását a hatalomból, és még 2017-ben is azt mondta: nem fog össze egyetlen baloldali párttal sem. Sőt, Jakab Péter, a párt elnöke még idén márciusban is úgy nyilatkozott, hogy nem fog egy listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel – fejtette ki a kormánypárti politikus, kiemelve: most mégis ott van, ami azt jelenti, hogy a Jobbikot megvették. Ők pedig a pénzért és a hatalomért mindenre képesek.
– A Jobbik megvásárlásával tehát teljessé vált a Gyurcsány-lista – fogalmazott Hollik István, hozzátéve: ennek a listának a szponzora pedig Soros György.