Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának tagja, korábbi IV. kerületi fideszes polgármester egy Facebook-posztban tette szóvá, hogy Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés kizárásával, egy személyben hozott döntést Budapest 2021-es költségvetésének elfogadásáról. – Ugye mindannyian emlékszünk, hogy a baloldal azzal vádolta a kormányt, hogy a járvány miatti rendkívüli jogrenddel visszaél. Nos láthattuk, hogy nem így történt, sőt a parlament végig ülésezett. Erre mit csinál Karácsony? Persze hogy azt, amivel másokat vádoltak meg. Egy személyben, a Közgyűlést kizárva fogadta el Budapest költségvetését. Ennyit erről! – írta Wintermantel.
Kamuméter: Civil Támogatási Keret helyett Gyurcsány Embereit Kifizető Keretet hoztak létre Karácsonyék
Szentkirályi Alexandra a jelenlegi főpolgármester egy újabb betartatlan ígéretére hívta fel a figyelmet.