December első napjaiban majd’ két tucat gyanúsított ellen indult eljárás kábítószer-kereskedelem miatt. Két nő a márianosztrai börtönbe akart becsempészni bódító szert egy csomagban, amikor vevőik rácsok mögé kerültek. Az ORFK statisztikai adatai alapján budapesti, miskolci, gyöngyösi, salgótarjáni, budafoki rendőrök is őrizetbe vettek drogkereskedőket, a váci nyomozók egy Szlovákia felől érkező vonaton fogtak el egy kábítószerfutárt, aki a kabátja bélésébe varrta a drogot. Volt olyan kábítószerárus, aki mikuláskor a gyerekjátékok közé rejtette a szállítmányt.
A kijárási tilalom idején könnyebb a bűnügyi felderítők munkája, a nyomozók szerint leegyszerűsíti a megfigyeléseket, hogy este nyolc óra után minimálisra csökkent az autóval vagy gyalog közlekedők száma. Mivel a szórakozóhelyek január 11-ig biztosan zárva tartanak, a kábítószerárusok az otthonukban bonyolítják le a drog adásvételét, a vevők mozgása viszont gyakran elárulja törvénysértő tevékenységüket. A végrehajtott házkutatások tapasztalatai szerint a bűnözők a karantén idején a marihuána, az amfetamin származékú drogok és az újra teret nyerő olcsó, török és albán bűnözők terjesztette heroin árusítására álltak rá. A Magyar Nemzet információi szerint olyan emberek – például egy 37 éves újpalotai férfi, akinél több száz adag kábítószer volt – is lebuktak, akik korábban nem foglalkoztak droggal, de mivel igény van rá, ezért belevágtak a jogsértő, de jól jövedelmező üzletbe.
Az újpalotai Sz. Péterre a lakásán ütöttek rajta december 3-án este a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói, az ott uralkodó hatalmas rendetlenségben drogkereső kutya találta meg a több mint háromszáz adagnyi illegális anyagot, valamint a kábítószer hígításához szükséges vegyszereket. A rendőrség őrizetbe vette, s a bíróság december 6-án elrendelte a letartóztatását.

December 6-án este az M6-os autópálya paksi parkolójában egy 31 éves mohácsi férfit értek tetten a rendőrök, aki éppen fél kilónyi amfetamint tartalmazó drogot adott át gyermekjátékok dobozában egy 28 éves vevőnek. A nyomozók az árut lefoglalták, a dílereket őrizetbe vették. A drogot eladó férfi barátjaival már a koronavírus-járvány első hulláma után megpróbált pénzt szerezni a kábítószer eladásából, most folytatólagosan elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett kísérletének elkövetése miatt indult ellenük eljárás.