– 25 év alatt 73 százalékos a munkanélküliség – jelentette ki Fekete-Győr András az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hétfőn. A Momentum elnöke ezt a kijelentést annak apropóján tette, hogy szerinte a Fidesz nemrég bejelentett, 25 év alattiak szja-mentességéről szóló intézkedése csak azoknak segít, akiknek már van munkájuk.
Azonban a valóság nem egyezik Fekete-Győr szavaival. A 15–25 éves fiatalok között a munkanélküliség a tavalyi első féléves adatok szerint 13-14 százalékos, de nagyjából ugyanez lehet az arány a még nem közölt, második féléves adatok alapján is. Az európai uniós átlag egyébként 17,6 százalék az idei adatközlés szerint.
A Momentum elnöke, mivel kénye-kedve szerint értelmezi a statisztikai adatokat, valószínűleg azt magyarázza félre, hogy bár a fiatalok foglalkoztatottsága 27 százalék,
ám a maradék 73 százalék nem mind munkanélküli, többségük gazdaságilag inaktív, például még tanul, ugyanis a foglalkoztatottság a teljes 25 év alatti populációra vetítve értendő.
Fekete-Győr András a műsorban arról is beszélt, hogy szerinte a Fidesz folyamatosan veszíti el a fiatalokat, ez azonban nem igaz, csupán a baloldal szeretné a fiatal szavazókat a magáénak mondani. Korábban azonban Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási igazgatója lapunknak kifejtette, a Nézőpont Intézet adatai alapján a gazdaságilag aktív 18–24 év közötti fiatalok körében nagyobb a kormánypártok támogatottsága, mint a nem aktív 18–24 évesek körében.
Ezenkívül Székely Levente, a Kutatópont Műhely kutatási igazgatója a Magyar Nemzet fiatalok politikai és közéleti attitűdjeit vizsgáló cikkében úgy nyilatkozott, 2022-ben szűk 200 ezer voks érkezhet a 18 éves, első szavazó fiataloktól, másrészről a fiatalok lázadása nem különösebben tapasztalható.
– Nehéz dolog lázadni egy olyan világban, ami alapvetően jó
– mondta el Székely Levente. – A legtöbb fiatal otthon lakik, szülei biztosítják a megélhetését, finanszírozzák a tanulmányait, a szórakozás számtalan lehetősége áll rendelkezésre, mi értelme lenne lázadni? – teszi fel a kérdést, hozzátéve: okostelefonnal a zsebben nem igazán érünk rá filozofálni, az élet nagy dolgain gondolkodni.
Az Egyenes beszéd említett adása a linkre kattintva érhető el, a statisztikai adatokról szóló rész 7 perc 12 másodperctől hallható.