időjárás 1°C Elza 2023. december 1.
logo

Erdő Péter: A krisztuskövetők szeretete jel a világ számára

Magyar Nemzet
Forrás: mti
2021.01.17. 20:30
Erdő Péter: A krisztuskövetők szeretete jel a világ számára

A keresztény hívek, családok és közösségek egymás iránti szeretetéről és felelősségéről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek az ökumenikus imahét megnyitóján vasárnap este a budapesti Szent István-bazilikában. A bíboros a keresztények egységéért megrendezett programsorozat nyitó istentiszteletén hangsúlyozta: a krisztuskövetőknek különös módon kell szeretniük egymást. Szavai szerint az egyháznak ez a belső szeretetközössége jel a világ számára, ahogy Jézus mondta a tanítványainak, arról ismernek meg benneteket, hogy szeretitek egymást. Erdő Péter arról beszélt:

Jézus mindenkit szeretett, az egész világért életét adta, de különös szeretettel gyűjtötte maga köré tanítványait, azokat, akik hittek szavaiban. Ennek a Krisztus körül összegyűlő közösségnek a bensőséges szeretetét jelenítik meg a keresztény közösségek és a keresztény családok.

Erdő Péter hangsúlyozta: Az egyház belső szeretetközössége jel a világ számára

– Keresztény közösség, keresztény család az lesz, ahol a tagok egymás iránti szeretete Isten szeretetét jeleníti meg. Ezért nem mindegy, hogy csupán jó családunk van, vagy igazi, jó, keresztény családban élünk. Ez még magasabb fokra emeli azt a természetes jót és szeretetet, ami az emberek között a családban megvalósul – fogalmazott a bíboros. Kitért rá, hogy a keresztény közösségeknek egymás terhét kell hordozniuk, ahogy arra már Szent Pál figyelmeztetett: „ha az Eucharisztiában együtt részesülünk, akkor az életben sem hagyhatjuk, hogy közülünk valaki nyomorúságot szenvedjen, miközben másoknak feleslegük van”.

Erdő Péter szólt arról is:

a különböző keresztény felekezeteket még mindig van, ami elválasztja egymástól, és a Krisztusban való egység megtalálása figyelmet, fáradságot, elszánt és igényes munkát kíván. – De a teljes egység eléréséig a keresztény közösségek gyakorolhatják a szolidaritást és a testvéri szeretetet minden keresztény, különösen az üldözöttek iránt.

Az elmúlt évek eseményei igazolták, hogy a hitükért meggyilkolt keresztények – VI. Pál pápa szavaival élve – megvalósítják a vértanúság ökumenizmusát – fogalmazott Erdő Péter.

Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke arról beszélt: nehéz időben különösen fontos, hogy rácsodálkozzunk Isten megtartó szeretetére.

Isten ugyanis nemcsak beszél a szeretetről, hanem szabadító jótetteivel cselekszik is értünk. Ennek a cselekvő szeretetnek a lényegét fogalmazza meg a 103. zsoltár: Isten megbocsátja a bűnöket, meggyógyítja a betegségeket és megváltja életünket a sírtól.

– Isten szeretete tehát megújít testben és lélekben, de ennél is többet tesz: az örök élet tágasságába helyezi a földi életet – mondta a református püspök, hozzátéve: ezt végiggondolva lehet igazán megérteni az idei ökumenikus imahét mottóját: „Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek”. Steinbach József kitért arra is:

az imahét tematikáját összeállító svájci szerzetes közösség tanácsát megfogadva, érdemes megállni és rácsodálkozni Isten gyógyító és megtartó szeretetére.

– E szeretet nélkül, végigrohanva az életen ugyanis észre sem vesszük, hogy a gonosz játékszereivé leszünk és rombolunk, ahelyett, hogy Isten eszközeiként építenénk az ő országát – fogalmazott.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.