Ökumenikus imahét: a Krisztus-hívők egységéért könyörögnek egész Magyarországon
Az ökumenikus imahét adományaival a Kárpátalján és a Kárpátokon túl élőket támogatják a felekezetek.
Az ökumenikus imahét adományaival a Kárpátalján és a Kárpátokon túl élőket támogatják a felekezetek.

Jézus azt várja, hogy minden ember iránt olyan szeretettel legyünk, amilyennel neki tartozunk.

Benyik György római katolikus teológiatanár A Krisztusban megélt egységért díjat vehette át az Ökumenikus imahéten.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke is igét hirdetett a Deák téri evangélikus templomban.

Keresztény család az lesz, ahol a tagok egymás iránti szeretete Isten szeretetét jeleníti meg.

Zsidó-keresztény imaórát tartanak ma este Budapesten, az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban – közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.
Az egység megteremtéséhez szükség van a szívből jövő, állhatatos imádságra – mondta a bíboros, esztergom-budapesti érsek az ökumenikus imahét megnyitóján.
Idén az országos megnyitó istentiszteletet Budapesten, a Kálvin téri református templomban tartják vasárnap este hat órakor.
Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek közösen tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Novemberben több tízezer forinttal több jár az időseknek.

A magyar–amerikai együttműködés aranykora.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

Mintegy 4800 szerződést kötöttek novemberig.

A madridi pontvesztés után a klub a tévéjében tett panaszt a játékvezető és a videóbíró miatt.

És ezek a hazai ugyanilyen sajtó számára az etalon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.