Az üzemanyag-támogatásokkal is komoly visszaélések történhetnek a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél (FKF) a Magyar Nemzet által nemrégiben feltárt egyéb szabálytalanságok mellett. A fővárosi vállalat belső működését jól ismerő forrásaink szerint például
a tartályellátó csoport vezetője úgy vesz fel üzemanyagköltség-térítést, hogy nincs jogosítványa,
s a juttatást a férje céges autójára számolják el, ráadásul vélhetően a magángépjárművükre is. Az FKF lapunknak adott válaszában azt írta, hogy amikor beérkezik a kérelem arról, hogy a személygépjárműveket munkába járásra használják, minden esetben vizsgálják a jogosítvány meglétét és érvényességét. Ezért nem fordulhat elő, hogy bármely munkavállaló az okmány hiányában részesülne ilyen támogatásban. Az említett esetet illetően azonban ezt több tanú is cáfolta.
Azzal kapcsolatban pedig, hogy a hivatkozott munkavállaló férje céges autójára számolják el a költségtérítést, az FKF meglehetősen bizonytalan választ adott. Azt írták: „tudomásuk szerint” nincs vállalati autója a férfinak.
Azt is hozzátették, hogy az információink szerint vezetni sem tudó dolgozó a munkaköréből adódóan – a feladatai ellátásához – szükség esetén használja saját személyautóját, ennek költségeit pedig a társaság megtéríti.

Figyelemre méltó, hogy míg az FKF azt hangsúlyozta, hogy a vonatkozó kormányrendelet – vagyis nem méltányosság – alapján ítélik meg az üzemanyag-hozzájárulást, a dolgozók beszámolóiból az derül ki, hogy ez még sincs így.
Egy olyan munkavállalónak is megítélték ugyanis a benzinpénzt, aki szóvá tette, hogy többen nem jogszerűen kapják meg ezt az összeget. Ezt követően először az említett fiatalembert szóban arról biztosították, hogy ő is megkapja a juttatást (feltehetően azért, hogy elhallgattassák), de nagyjából egy hónappal később, érdekes módon, elbocsátották. Ennek minden bizonnyal az lehetett az oka, hogy ne kelljen neki kifizetni az üzemanyag-támogatást.
Mivel az üzemanyag-hozzájárulás abban az esetben ítélhető meg, ha a munkavállaló tömegközlekedéssel nem tudna bejutni a munkahelyére reggel 7 óra előtt, azt sem tudni, hogy milyen jogcímen kapja meg a támogatást a tartályellátó csoport egyik iratkezelője, aki az agglomerációból jár be a munkahelyére, ahonnan kínálkozik megfelelő közlekedési lehetőség a fővárosba.